A héten dönthet a közszféra bérkompenzációjáról a kormány

Vágólapra másolva!
A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy a kormány még ezen a héten dönt a közalkalmazottak, köztisztviselők és egyéb jogállásokban dolgozók bérkompenzációjáról, amelyre a jövő évi költségvetésből 60 milliárd forintot szánnak.
Vágólapra másolva!

Még ezen a héten dönthet a kormány a közszféra bérkompenzációjáról - írta hétfői számában a Napi Gazdaság. A lapnak Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke azt mondta, ha nem is a versenyszférával megegyező módon, de a közszférában is várható, hogy az állam kompenzálja az adóváltozások hatását.

A jövő évi költségvetésből 60 milliárd forint felett lehet az az összeg, amit erre a célra kellene fordítani ahhoz, hogy a közalkalmazottak, köztisztviselők és egyéb jogállásokban dolgozók nettó keresete jövőre is a 2011-es szinten maradjon - írja a Napi Gazdaság.

Pontos összeggel azonban a gyermekkedvezmények jellege, a havi illetményalapú elszámolás, illetve a közszolgálat, valamint az önkormányzati rendszer átalakítása miatt egyelőre nem lehet kalkulálni - tették hozzá.