Rogán már békülne az EKB-val

A Fidesz erős emberei, WikiLeaks, Pokorni Zoltán, Rogán Antal, Kósa Lajos
Vágólapra másolva!
Két ponton is korrigálni javasolja a kormány jegybanktörvény-tervét a fideszes politikus, hogy az jobban passzoljon az Európai Központi Bank nézeteihez. Rogán elismeri, hogy a törvénynek nem azt a verzióját küldték meg az EKB-nak, mint amit a kormány benyújtott a parlamentnek.
Vágólapra másolva!

Két módosító javaslatot nyújtott be Rogán Antal a parlament által tárgyalt jegybanktörvényhez. Mindkét indítvány azt demonstrálja, hogy a kormányoldal kész befogadni az Európai Központi Bank véleményét, de csak kisebb horderejű pontokon korrigálják a jegybanktörvényt, így erősen kérdéses, ezzel megelégszik-e az EU.

Az egyik módosító javaslat kiveszi a kormány törvénytervezetéből azt a pontot, amely a jegybank alelnökének fizetésében korlátozná az MNB-ben dolgozók bérét. Az EKB szóvá tette, hogy a jegybanki függetlenséghez hozzá tartozik, hogy az ott dolgozók jövedelmét a jegybank határozhassa meg.

Rogán másik módosítója arról szól dióhéjban, hogy az MNB-nek folyamatosan figyelnie kell, az egész pénzügyi rendszerben nőnek-e a kockázatok, és azokat kezelnie, csökkentenie kell. Az EKB-nek előzetesen megküldött törvénytervezet nem azonos a kormány által a parlament elé kedd este benyújtottal, ezt Rogán is elismeri a módosítójának indoklásában, amiben megemlíti, hogy az EKB-hez eljuttatott verzióban szerepelt a jegybank teendője a rendszerszintű kockázatok felépülésekor, ezért kell ezt most a parlament előtt heverő törvényjavaslatba belehelyezni.

Az EKB azonban sokkal szélesebb értelemben értette azon csütörtökön közölt véleményét, hogy az új jegybanktörvény sértené a jegybanki függetlenséget, vagyis több pont elhagyását, uniós normák szerinti átszabását szeretné. Éppen amiatt szakadtak meg az előzetes tárgyalások most, pénteken a kormány és az EU, illetve az IMF között, mert, mint azt a két szervezet ma világossá tette, a jegybanki függetlenséget csorbító, felszámoló törvényt szóvá tették a kormányzatnak, de Orbánék nem mutattak hajlandóságot arra, hogy elhalasszák annak parlament általi elfogadását.

Rogán módosítója vélhetően arra jó, hogy jelezze, a kormány most már mégsem áll rugalmatlanul a kérdéshez, de attól még távol áll, hogy Brüsszel rendben levőnek ítélje a jegybanktörvényt. Lázár János Fidesz-frakcióvezető ma azt jelezte, hogy olyan formában szeretnék megalkotni a jegybanktörvényt, hogy azt elfogadhatónak ítélje az EU.