A jó termés miatt csökken a búza ára

Vágólapra másolva!
Az agrártermékek termelői árának szintje októberben 13,4 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. A növényi termékek 12, az élő állatok és állati termékek 15,9 százalékkal drágultak. A gabonafélék termelői ára 2011 októberében 14,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

A burgonya termelői ára októberben - a tavalyi jelentős emelkedés után - 36,9 százalékkal csökkent. A zöldségek ára lényegében nem változott az előző év tizedik hónapjához képest. A gyümölcsök árindexe októberben már csak 6,4 százalékos emelkedést mutatott. Ebben az időszakban az alma és a szőlő értékesítése jelentős - előbbi termék árindexe 3,4, utóbbié 9,7 százalékkal nőtt.

Az előző hónaphoz képest a búza és a kukorica ára - a jó terméseredmények miatt - tovább csökkent: az előbbiért 48 200, az utóbbiért 46 ezer forintot fizettek tonnánként. Az ipari növények termelői ára 27, ezen belül az olajnövényeké 22,8 százalékkal nőtt 2010 októberéhez mérten.

A vágóállatok termelői ára 19,1 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakinál. Minden megfigyelt állatcsoport ára nőtt, a vágómarháé kiemelkedően (49 százalék), de a vágósertésé és a vágóbaromfié is 16 százalék felett volt. A vágósertés felvásárlási ára az év eleje óta folyamatosan növekszik, januárban még 292 forint, októberben már 349 forint volt kilogrammonként.

Az állati termékek ára 8,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, a tej ára 12,6, a tojás ára 0,9 százalékkal haladta meg az előző év októberében mért szintet.

2011 januárja és októbere között a mezőgazdasági termékek árszínvonala 23,5 százalékkal nőtt 2010 azonos időszakához képest. A növényi termékeknél 28,9, az élő állatok és állati termékek esetében 14,4 százalékos volt az áremelkedés. A gabonafélék ára 42,6 százalékkal meghaladta a 2010. január-októberit, a zöldségfélék ára viszont 11,3 százalékkal csökkent.

A burgonya ára 2011 első félévében még 41,8%-kal magasabb volt az előző évinél, ezután azonban az idei jó terméseredmény miatt az árak jelentősen visszaestek, ezért az első tíz hónapi index már 6,1 százalékos csökkenést mutat. A gyümölcsökért 18,6 százalékkal magasabb árat kaptak a termelők a 2010 január-októberihez képest. A vágóállatok termelői ára 13,8, az állati termékeké 15,7 százalékkal emelkedett.