A magyar államot is okolja a vállalat veszteségeiért a Porr vezérigazgatója

Vágólapra másolva!
Magyarországon nem fizeti ki az állam a megbízásokat, a Porrnak többek között ezért kellett 70-80 millió euró adózás előtti veszteségét leírnia - állítja a második legnagyobb osztrák építkezési vállalat vezérigazgatója. A bécsi magyar nagykövet olvasói levélben utasította vissza az állításokat.
Vágólapra másolva!

Visszautasította a Porr osztrák építőipari cégnek egy osztrák lapban egyes magyarországi útépítési projektekkel kapcsolatban közölt állításait Magyarország bécsi nagykövete egy hétfőn megjelent olvasói levélben. Az interjúban említett nagyberuházások némelyike "hihetetlen technikai hiányosságokkal" készült el - fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Vince a Kurierban közzétett levélben. A magyar állam - írta - nem fogadhat el olyan munkákat, amelyek nem felelnek meg a koncessziós szerződésnek és a hatósági előírásoknak, vagy pedig veszteséget, illetve kockázatot jelentenek az államnak vagy aránytalanul viszonyulnak az úgynevezett rendelkezésre állási díjhoz.

"Ennek ellenére az állam a díj kilencven százalékát fizeti annak a koncessziós társaságnak, amelynek a Porr is a tagja" - írta. Hozzátette, hogy az állam és a koncessziós társaság között tárgyalások folynak.

Karl-Heinz Strauss, a Porr vezérigazgatója december 3-án a Kurierban megjelent interjúban azzal indokolta a vállalat 2011-re várt 70-80 millió euró adózás előtti veszteségét, hogy Magyarországon és Romániában nem fizeti ki az állam a megbízásokat. Ez mindenekelőtt Magyarországon igaz - jelentette ki Strauss. Példaként az M6-os autópályát említette. A második legnagyobb osztrák építkezési vállalat vezérigazgatója szerint az ügylet rendes lebonyolítását "jogi akadékoskodással" gátolják Magyarországon. Ezen kívül más híd- és útépítési munkáknál olyan hiányosságokat rónak fel, amelyeket már orvosolt az építő - mondta.

A Porr 90 millió euró értékleírást hajtott végre mérlegében a behajtatlan követelések miatt. Strauss kilátásba helyezte, hogy döntőbírósághoz fordul a vállalat és "végső következményként" akár ki is vonulhat Magyarországról. A Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági napilapnak tavasszal a vezérigazgató azt mondta, a kormány kifogásolja ugyan az M6-os autópályát, amelyet a cég épített, de szerinte a problémák nem technikai, hanem politikai természetűek. A mostani interjúban Porr hangsúlyozta, hogy magyarországi dolgozóiknak nincs mit a szemére vetni. Közülük többnek berlini építkezéseken próbálnak majd munkát biztosítani.

Strauss szerint a cég jövőre is komoly megbízásokra számít Ausztriában, Németországban, Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában, kevesebb üzleti lehetőséget lát viszont Szlovákiában, Horvátországban, Szlovéniában és Magyarországon.