Napi: 350 millió forintba kerülhet a Szép kártya kampánya

Vágólapra másolva!
Januárban indul a Szép kártyát népszerűsítő kampány, amelyre a Napi Gazdaság értesülései szerint Matolcsy György minisztériuma összesen százmillió forintot szán majd.
Vágólapra másolva!

A Széchenyi Pihenő Kártyát 350 millió forintos bevezető kampánnyal akarja népszerűsíteni a gazdasági tárca - írja a Napi Gazdaság csütörtöki száma.

A lap értesülései szerint a januárban induló médiakampány költségeinek nagyobbik részét, egyenként 60-60 millió forintot, a kibocsátó három bank: az OTP Bank, az MKB és a K&H állja, a további 100 milliót pedig a gazdasági tárca fordítja a célra.

A parlament által már elfogadott adótörvények szerint három egymástól független "zseb" kerül majd a nem papíralapú cafeteriakártyára, szálláshely-szolgáltatásra maximum 225 ezer forint, melegétkezésre 150 ezer forint, szabadidős és egészségmegőrző célra 75 ezer forint költhető évente.