Fellegi: Jövőre létrejöhet az új nemzeti légitársaság

Vágólapra másolva!
A Malévnak nyújtott támogatások miatt az uniós eljárás lezárásáig nem adja el a kormány a légitársaságot - mondta Fellegi Tamás fejlesztési miniszter, aki szerint jövőre létrejöhet egy Budapest-központú nemzeti légitársaság.
Vágólapra másolva!

Előrehaladott, komoly tárgyalások folynak európai befektetőkkel egy új, Budapest-központú magyar nemzeti légitársaság létrehozásáról, amelyről a részvényesi megállapodás akár már jövőre megszülethet - mondta el Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter a Malév örökségéről készült Fehér könyv bemutatóján hétfőn Budapesten.

"Azt remélem, hogy lesz egy részvényesi megállapodás, a végső megállapodás pedig a bizottsági határozat publikálásakor, 2012 tavaszára várható" - mondta a miniszter. Hozzátette, szóbeli megállapodást kötött Joaquín Almuniával, az Európai Unió versenyjogi biztosával arról, hogy ameddig nem zárul le az EU versenyjogi és tiltott állami támogatással kapcsolatos vizsgálata a Malévnál, és nem jelenik meg az ezzel kapcsolatos határozat, addig a magyar légitársaságot nem adja el a magyar kormány. Fellegi Tamás kérdésre válaszolva azt is elmondta: nincs B-terv a Malév ügyében. Hozzátette: nem véletlen, hogy a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban nem szerepel a Malév, a Budapest-központú nemzeti légitársaság koncepciója miatt.

Milliárdokat nyelt el

A Malévnak nyújtott állami támogatások miatt tavaly decemberben indult uniós eljárás, amelyet kilenc hónappal azelőtt kezdeményezett a légitársaság egyik fapados konkurense, a WizzAir. Utóbbi cég nyolc, 2007 és 2010 között lebonyolított, a Malévnak összesen 80-100 milliárd forint állami támogatást nyújtó ügylet miatt fordult az uniós hatóságokhoz. A Malévnak juttatott támogatások között volt direkt tőkeinjekció, valamint kölcsönátvállalás, kölcsönnyújtás és elhalasztott adófizetés.

Azóta az újra többségi állami tulajdonba került Malév újabb állami pénzekhez jutott: áprilisban 2,5 milliárd, júniusban 4,5 milliárd, augusztusban 18,5 milliárd forinthoz. Az idén novemberben pedig további 4 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt kapott a cég.

A cég novemberi közgyűlésén a tőkehelyzet rendezéséről szóló napirendi pont előtt a tulajdonosi jogokat gyakroló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő képviselője a részvényesi gyűlés munkájának felfüggesztését kérte. A folytatólagos közgyűlés az eredeti napirenddel, többek között a tőkehelyzet rendezésével 2011. december 21-én lesz. Az MNV közleménye szerint akkor rendeződhet a légitársaság tőkehelyzete.

Kényes pont

Hegmanné Nemes Sára, a fejlesztési minisztérium államtitkára október elején az [origo] kérdésére azt mondta, a szaktárca tárgyal az uniós szakemberekkel a versenyjogi szabályokról, ezen belül a Malévnak az elmúlt években juttatott támogatásokról annak érdekében, hogy a korábbi támogatások miatt ne marasztalják el Magyarországot. Az államtitkár akkor elismerte, "a Malév egy kényes pont a rendszerben".

A jövő évi költségvetés - szeptemberben megjelent - tervezetének egy mondata szerint a kormány akkor sem szándékozik további tőkét juttatni a légitársaságnak, ha a cég eladása nem történik meg. Az akkor napvilágot látott tervezet ugyanis arra számít, hogy az Európai Bizottság elmarasztalja Magyarországot, a végleges költségvetési törvényben azonban már nem szerepel a Malév ügye.

Ezt megelőzően Fellegi Tamás fejlesztési miniszter nyáron, a parlament gazdasági bizottsága előtti éves meghallgatásán a Malévról azt mondta, hogy a légitársaság helyzete talán az egyik legnehezebb megoldandó erkölcsi, pénzügyi kérdés a kormány számára. "Szakmai befektetőket keresünk, folynak az erről szóló tárgyalások" - mondta Fellegi konkrétumok említése nélkül.