Átvállalja hét Veszprém megyei település devizahitelét az állam

Vágólapra másolva!
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint a várpalotai fideszes polgármester lobbizásának köszönhetően fogadta el a kormány a devizahitelek ideiglenes átvállalásáról szóló javaslatot.
Vágólapra másolva!

Teljes egészében átvállalja az állam a hét Veszprém megyei település alkotta Várpalota és régiója környezetvédelmi rehabilitációs program 2019-ig esedékes devizahitelét. A céltársulás hárommilliárd forintos jenhitelének megfizetéséről Várpalota fideszes polgármestere, Talabér Márta számolt be csütörtökön.

A parlamentnek módosító indítvány formájában benyújtott javaslatot várhatóan két hét múlva tárgyalja a parlament, és a döntés december elsején lép hatályba - közölte Talabér. A várpalotai polgármester szerint a hét település - Várpalota, Berhida, Pétfürdő, Öskü, Ősi, Tés és Balatonalmádi - a hitel felvétele óta csaknem 1,7 milliárd forintot fizettet vissza, és az évről évre növekvő adósságállomány ellehetetlenítette a települések életét. Ősivel szemben - amely 297 millió forinttal tartozik - adósságrendezési eljárás indult, de ezen terhek miatt további települések kerültek volna a csőd szélére - mondta Talabér. Az [origo] megpróbálta elérni Talabér Mártát, hogy kérdéseket tegyen föl neki az ügyről, de a várpalotai polgármester nem vette fel a mobiltelefonját. Titkársága szerint tárgyal, és később visszahívja az [origo]-t.

Talabér jól lobizott a hitelátvállalásért

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes elmondta, a kormány szerdai ülésén hagyta jóvá Talabér Márta lobbitevékenységének köszönhetően a devizakölcsön átvállalásáról szóló javaslatot. Navracsics elmondta, a hét település 1995-ben a japán fejlesztési bank által finanszírozott hitelből jelentős környezetvédelmi beruházást hajtott végre, és a hitelkonstrukció akkoriban sikeresnek ígérkezett. Az évek folyamán azonban kiderült, hogy a hitel visszafizetése nagy terhet ró az érintett önkormányzatokra - tette hozzá. A megvalósult beruházás magában foglalta a megszüntetett bányászati és egyéb ipari tevékenységből eredő környezeti kárelhárítást, szennyvíztisztító kapacitás kiépítését és a csatornahálózat fejlesztését.

A megyei önkormányzatok 180 milliárd forintos adósságának átvételére tett ígéretet Orbán Viktor október elején, mint mondta, a tartozások átütemezéséről tárgyalni fognak a bankokkal. A 19 megyei önkormányzat közül eddig Heves megye jelentett hivatalosan csődöt, vagyis kezdeményezett úgynevezett adósságrendezési eljárást. Jogilag még nincs csődben, de hónapok óta gyakorlatilag fizetésképtelen a legtöbb intézményt fenntartó Pest megyei önkormányzat.

Százmilliókkal növelte az önkormányzatok devizatartozását a forint gyengülése

Tömegesen jövőre kell megkezdeniük devizahiteleik törlesztését a magyarországi önkormányzatoknak, ami a rekorderősségű svájci frank miatt komoly gondokat okozhat. Az önkormányzati vezetők állítják: a hitelek az uniós pályázatok önrészéhez kellettek, és átmeneti segítség után már tudnák fizetni őket.

A svájci frank folyamatos erősödése már korábban is jelentős terheket rótt a településekre: a PricewaterhouseCoopers (PWC) tanácsadó cég áprilisi adatai szerint az önkormányzatok által kibocsátott kötvények 611 milliárd forintos állományából 180 milliárd az árfolyam változása miatt keletkezett, pedig akkor még csak 210 forint körül mozgott az árfolyam, a jelenlegi 250-es szinthez képest. A Barclays Capital befektetési bankcsoport csütörtöki becslése szerint az árfolyamváltozás idén eddig 200 milliárd pluszterhet rótt az önkormányzatokra.