Dodzsemeseket, körhintásokat büntet az adóhatóság

Borkóstolás, borfesztivál
Vágólapra másolva!
Várhatóan több millió forintos bírságot szab ki az adóhatóság a vállalkozásokra az őszi fesztiválokon, búcsúkon tapasztalt jogsértések miatt. A hatóság szerint a helyi búcsúkra kitelepült körhinta-üzemeltetők, kürtős kalácsot árusítók, dodzsemesek nagy része eltitkolta a bevételét, de különösen sok szabálytalanság volt a Budavári Borfesztiválon, a Nemzeti Vágtán és a Pálinka- és Kolbászfesztiválon is.
Vágólapra másolva!

Lényegesen romlott az adózási fegyelem az őszi rendezvényeken és fesztiválokon a nyári idényhez képest - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága. Az adóhatóság pénteki közleménye szerint a helyi búcsúkon megjelenő vállalkozások között alig akadt olyan, amely eleget tett volna nyugtaadási kötelezettségének, illetve amely teljes körűen betartotta volna a foglalkoztatás szabályait.

Szeptemberben és októberben a többi között a Budavári Borfesztiválon, a Nemzeti Vágtán, a Csokifesztiválon, a Pálinka- és Kolbászfesztiválon, valamint több Pest megyei település búcsúján és piacán vizsgálták a nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítését, a foglalkoztatás jogszerűségét, a pénztárgépek üzemeltetésére vonatkozó szabályok betartását, illetve a tevékenység bejelentését.

A NAV ellenőrzési tapasztalatai azt mutatják, hogy ezeken a rendezvényeken különösen sok volt a jogsértés, amely elsősorban a bevételek eltitkolására irányult. A hatóság szerint a vizsgált vállalkozások kétharmada mulasztotta el a bizonylatadást. Egyes fesztiválok kereskedői tévesen úgy vélték, hogy a készpénz-helyettesítő eszközzel, például a kuponnal történő fizetés ellenében nyugtaadási kötelezettség nem terheli őket.

A NAV szerint a helyi búcsúkra kitelepült vállalkozások tartották be a legkevésbé a szabályokat. A körhinta-üzemeltetők, kürtős kalácsot árusítók, dodzsemesek körében rendkívül magas volt a mulasztók aránya, de előfordult olyan magánszemély is, aki még a tevékenység folytatásához szükséges engedéllyel sem rendelkezett - olvasható a hatóság közleményében.

Az őszi rendezvényeken eddig feltárt jogsértésekhez kapcsolódóan több millió forint mulasztási bírság kiszabása várható a Közép-magyarországi Régióban.

A NAV ellenőrzése tovább folytatódik, az ellenőrök megjelenésére továbbra is számítani kell a különböző őszi rendezvényeken, például szüreti mulatságokon, és folytatódik a vásárok, piacok, szórakozóhelyek, vendéglátó-ipari egységek ellenőrzése. Mindenszentek közeledtével kiemelt figyelmet kapnak a koszorút, virágot és kegyeleti tárgyakat árusítók - áll a közleményben.