Legfeljebb havi ötezer forint lehet a hidegétel-utalvány jövőre

étkezési utalvány kajajegy melegétel utalvány sodexho pass ticket restaurant chéque déjeuner étterem étel cafetéria
Vágólapra másolva!
A béren kívüli juttatások átalakításával jövő októbertől az állam határozhatná meg, mely társaságok állíthatják ki a hidegétel-utalványokat, és a nagy nyertes a Posta Paletta lehet, ha a parlament változtatás nélkül hagyja jóvá a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatnak ezt a részét. A javaslat havi ötezer forintban maximálná a munkáltató által adható hidegétel-utalványokat.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írja, hogy véget vethet a legnagyobb utalványforgalmazók tevékenységének a javaslat elfogadása. A javaslat havi ötezer forintban maximálná a munkáltató által adható hidegétel-utalványokat, ezen felül csak az állam által szabott feltételek mellett kibocsátott Széchenyi Pihenőkártyát - a SZÉP-kártyát - adhatja a dolgozóinak.

A lap közlése szerint "nagy valószínűséggel a Magyar Posta Zrt. idén tavasszal, kimondottan utalványkibocsátásra létrehozott leányvállalata, a Posta Paletta - és ezen keresztül az államkassza - söpörheti be az eddig jórészt multicégeknek járó hasznot".

A Magyar Nemzet hozzáteszi: a posta leánycége így jóval nagyobb piaci részesedésre is szert tehet, mint az eredetileg célul kitűzött, jövő év végi 10-15 százalék.

Az Accor Services-t, a Le Chéque Déjeuner-t és a Sodexo Passt tömörítő Étkezési Utalvány Forgalmazó Egyesület a lappal azt közölte, hogy a változtatások a számításaik szerint 20 milliárd forint költségvetési hiányt és 100 milliárd forint fogyasztáscsökkenést eredményezhetnek.