Betörhet a világpiacra a kápolnásnyéki hajóépítő

Pauger Carbon, vitorlázás, cégriport
Vágólapra másolva!
A több millió dolláros büdzsével dolgozó vitorláscsapatok és jól fizető külföldi megbízások helyett a függetlenséget választotta, és saját kápolnásnyéki üzemében dolgozik a világ egyik legismertebb vitorlázójának is hajókat építő Paulovits Dénes. Bár az üzleti partnerei szerint szerény szakember világszerte ismert, a vállalkozásnak egyelőre nem gondtalan az élete.
Vágólapra másolva!

"Épp ma jön hozzám az egykori mesterem, akitől a kompozit anyagokkal való munkát tanultam. Annak idején Angliában volt elismert hajóépítő, később a sors úgy hozta, hogy Forma-1-es csapatoknak, köztük a Sauber és a Ferrari istállónak a kompozitmérnöke lett, a karbonból készült karosszériaelemek gyártását vezette" - meséli Paulovits Dénes hajóépítő vállalkozó, akit kápolnásnyéki üzemében kedden keresett fel az [origo].

Az egykori mester és a tanítvány találkozása akár komoly hírverést is megérhetne, de itt szimplán arról van szó, hogy az M7-es autópálya melletti üzemcsarnokban két barát beszélget, egy - a hadiiparban is alkalmazott - nem mindennapi technológiáról. Paulovits Dénes neve ma már gyakorlatilag egyet jelent a karbonnal a magyar vitorlázók körében, de a profik táborában is ismert szerte a világon, az elmúlt hetekben pedig azért lehetett róla hallani, mert Litkey Farkas tízszeres Kékszalag-győztes vitorlázó az általa épített hajóval nyerte meg az egyszemélyes balatoni tókerülő versenyt. (A Litkey Farkassal készített interjút itt olvashatja el.)

Sáros autó és a világhírű vitorlázó

"Gyerekkorom óta vitorlásversenyző voltam. Mindig is vonzott a hajók fejlesztése, tuningolása. Körülbelül tizenöt éves voltam, amikor az első hajóépítésekben segédként részt vettem. Egyszer aztán lehetőségem nyílt egy hajógyártósablon kibérlésére, édesapámtól kértem kölcsön pénzt, hogy meg tudjam építeni életem első nagy hajóját. A hajó sikeresen elkészült, de mivel rövid használat után rájöttem, hogy másodjára, kisebb átalakításokkal jobbat tudnék építeni, a hajót eladtam, az árából pedig szerszámokat és újabb anyagokat vásároltam. Így van ez azóta is, minden egyes új hajó építéséhez úgy állunk hozzá, hogy jobb legyen, mint az előző" - fogalmazott Paulovits.

A nemzetközi hírnévhez Russell Coutts többszörös Amerika Kupa-győztes, korábbi olimpiai bajnok új-zélandi vitorlázón keresztül vezetett az út. (Az 1851 óta megrendezett Amerika Kupa a nemzetközi professzionális vitorlázás csúcseseménye, ahol a legtapasztaltabb kapitányok és legénységek mérik össze tudásukat. A versenyt néhány évente rendezik meg a címvédő otthonában.) A világ egyik leghíresebb és legsikeresebb vitorlázója néhány évvel ezelőtt tervezett egy hajót, Paulovits cége, a Pauger Kft. pedig pályázott az árboc készítésének jogára. Mivel az akkori cég nem volt elég ismert, más nyerte el a megbízást, annak ellenére, hogy a Pauger adta a legkedvezőbb ajánlatot. Egy sokkal kisebb alkatrész előállításával azért megbízták, és bár Paulovits dühös volt, elfogadta a megbízást.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Egy karbon árbocmerevítő - a galériát a képre kattintva tekintheti meg

"A kérdéses alkatrészt elvittük az Adria partján szervezett beszállítói találkozóra, ahol Coutts a szériagyártás előtt még egy utolsó szemlét akart tartani a prototípus hajón és alkatrészein. Mi voltunk a sorban az utolsók, beállítottunk egy sáros autóval este, előttünk pedig öltönyös üzletemberek álltak, és adták oda a hajóalkatrészeket Coutts egyik munkatársának. Odatettük az alkatrészt, és eljöttünk, részemről ezzel lezárult a dolog. Másnap azonban csörgött a telefon, bejelentkezett Russel Coutts jobbkeze, hogy Coutts azt szeretné, ha megépítenénk a hajót" - tette hozzá Paulovits, aki akkor azt gondolta, "ez csak vicc lehet".

A felkérés azonban komoly volt, az azóta eltelt néhány évben 24 darab ilyen - RC44-es - hajó épült, ez a hajó high-tech kategória a vitorlázásban, kizárólag profik használják. (Russell Coutts a róla elnevezett hajókból álló flottának világkupa-sorozatot szervezett. Coutts egyébként a BMW-Oracle Racing csapatfőnöke, a csapat pedig Larry Ellisonnak, az Oracle informatikai cég tulajdonosának a kezében van. Ellison hajója, a BMW-Oracle nyerte a legutóbbi Amerika Kupát.) "Egy ilyen hajó félmillió euróba kerül, még egyszer ennyi az éves versenyzés" - érzékeltette Paulovits Dénes, hogy nem mindennapi időtöltésről van szó.

Nagy megrendelést adhat a francia árbocgyártó

Paulovitsnak lett volna alkalma külföldön dolgozni, de inkább a saját független műhelyét választotta, ahol jelenleg is folynak a fejlesztések, és komoly, új projektek előkészületei is zajlanak. Az itt készülő hajók, árbocok kilencven százalékát külföldön adja el, és rövidesen elkezdi egy másik világverseny, a World Match Racing Tour hajóinak gyártását is.

A másik komoly projekt, ha megvalósul, nemcsak a profi hajósok körében tenné ismertté a hajóépítőt és a Pauger-műhelyt, hanem jóval szélesebb körben is. Ez pedig a világ egyik legnagyobb árbocgyártójával, a francia Sparcrafttal elindított együttműködés. Arról van szó, hogy eddig a karbonárbocok egyedileg készültek, ezért meglehetősen drágák. "Az elmúlt öt évben kidolgoztunk egy uniformizált árbocgyártási módszert, amellyel lehetővé válik a karbonárbocok radikális árcsökkentése és a gyártási sebesség nagymértékű növelése. Készen állunk a nagy durranásra. Annak idején ugyanis a vitorlás hajók faárboccal készültek, majd jött a könnyebb alumínium. Most jön az újabb áttörés, az alumíniumot felváltja a karbon" - mondja a hajóépítő.

"Többek között a különböző hajótípusokra alkalmazott, kvázi univerzális árbocról mondhatom el, hogy a saját szabadalmam, ahogy jó pár ilyen van az üzemben is" - állítja Paulovits, aki szerint elsősorban az ár és a gyártási technológia miatt választotta őt a Sparcraft. "Egy átlagos méretű, 18 méteres karbonárboc körülbelül 30 ezer euróba kerül a piacon, a mi tervezett árunk ennek az egyharmada" - mondta a hajóépítő, aki szerint évente 3-4 ezer karbon árbocot lehetne eladni, de ő már elégedett lenne 500-1000 darabbal is. "Ha mindkét projekt beindul, akkor újabb 30-40 embert lehetne felvenni az üzembe, ahol jelenleg 26-an dolgoznak" - tette hozzá Paulovits.

Nem könnyű

A Pauger-műhely tehát a világ egyik legismertebb vitorlázójának szállítja a hajóit, ám a cégvezető szerint ez közel sem elég a gondtalan léthez, szükség van új megbízásokra. Paulovitsot arról is kérdeztük, ha ilyen speciális és keresett dologgal foglalkozik, akkor miért nem érdeklődnek a befektetők. A cégvezető szerint nagy az érdeklődés a vállalkozása iránt, de a jelenlegi gazdasági környezetben mindenki roppant óvatos.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A hajóépítés egyik fázisa a Pauger-műhelyben - a galériát a képre kattintva tekintheti meg

Paulovits szerint a cég a jelenlegi keretei között nem tud sokat törődni a marketinggel, jóllehet tisztában van azzal, "hogy jobban nyomni kellene a sódert". Az utánpótlás biztosított, hiszen öt gyereke van, s bár még fiatalok, a családfő alig várja, hogy valamelyikük megismerje és megszeresse ezt a munkát. "A cég kapui bárki előtt nyitva állnak - és ezt a lehetőséget főleg a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói ki is szokták használni szakmai gyakorlat keretében, bár a fejlesztések titkosak" - fogalmazott a hajóépítő.

Főbb lépcsők

A Paulovits Dénes által elsőként áttervezett és átépített, hosszított Balaton 18-asból közel száz darab épült. A 18-as projekt után társával, Gerlóczy Péterrel Gyúrón hoztak létre egy műhelyt, ahol az általuk tervezett hetvenes cirkálók, korábbi nevükön Pauger-hetvenesek készültek - jelenleg hat ilyen hajó található a Balatonon. Ezt követően szétváltak útjaik, de Paulovits elmondása szerint nem nézetkülönbség miatt. Paulovits a karbonárbocok és veretek előállítására fókuszált, ma sok balatoni hajó az ő műhelyéből származó árboccal van felszerelve. Ezt követően lett Russell Coutts egyik kiválasztott hajóépítője, ez segítette elő számára a nemzetközi ismertséget.

A Velencei-tónál lévő Pauger-üzem a világon szinte egyedülálló abban, hogy egy helyen készülnek a gyártószerszámok, a karbonárbocok és a hajók. Leegyszerűsítve, úgy kell elképzelni, hogy a több mint száz méter hosszú csarnok egyik termébe megérkezik az alapanyag, a karbontekercsek, az epoxigyanta és egyéb, a hajóépítéshez szükséges anyagok. A gyártási folyamatokra kialakított termeken megy keresztül a hajóhéj, az utolsó teremben pedig már a veretezés, szerelvényezés folyik, ezek a lépések az utolsók a vízre tétel előtt.

A Pauger Carbon Kft. az Opten cégnyilvántartásában elérhető adatok szerint 2008-ban 314, egy évvel később 178 millió forintos bevételt ért el, 2010-ben pedig közel 380 millió forintos volt a forgalom. A kápolnásnyéki üzemet részben uniós támogatásból, javarészt azonban hitelből és saját forrásból hozta létre a hajóépítő. A Sparcraft francia céggel való együttműködést, azaz a karbonárboc nemzetközi tömeggyártásának előkészítését az uniós és állami kutatás-fejlesztési, úgynevezett Euréka pályázat 42 millió forintos támogatásával valósítják meg.


Inkább művész, mint iparos

"Dénes száz százalékig rugalmas és konstruktív volt a hajó gyártása során. Mivel nagy tapasztalattal rendelkezik a hajóépítésben, emellett aktívan vitorlázik, tanácsokat is adott, amelyeket megfogadtam, vagy nem, többnyire egyébként igen" - mondta Simon Tamás, a Code8 hajó tulajdonosa. Hozzátette: a hajószerkezet (az összes karbonmunka) gyártása során nem volt semmilyen probléma, a veretek felszerelésénél voltak apró véleménykülönbségek. Szerinte szakmai és üzleti szempontból tökéletes volt az együttműködés.

Simon szerint szóba jöhetett volna esetleg külföldi gyártás, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy magyarországi üzemben készüljön el a hajó, és a minőség miatt döntött végül Paulovits műhelye mellett. A karbontechnológiában használt alapanyagok forgalmazásával foglalkozó Simon elmondta, hogy készül a második hajó, a harmadik megrendelés aláírás előtt van, a jelenlegi állás szerint tavaszra már összesen öthajós lehet a flotta. Simon azzal már elégedett lenne, ha jövő év végéig hat hajó elkészülne, és elképzelhető, hogy egy szlovén cég pedig tíz hajóra ad megrendelést a közeljövőben. Ezek mind a Paulovits Dénes vezette műhelyben készülnek majd.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Paulovits Dénes és az egyik hajó - a galériát a képre kattintva tekintheti meg

Litkey Farkas Paulovits munkájáról azt mondta, az RC44-es full top high-tech, amit el lehet képzelni, ebben a hajóban minden benne van, és minden Magyarországon készül. Hozzátette, "elképesztő innováció és tudás van jelen Paulovits műhelyében". A tókerülő versenyt megnyerő hajó építéséről Litkey azt mondta, a hajó építése során a külföldi részvétel csak tíz százalék, rengeteg magyar munka van benne.

"Nem az iparosok, hanem a művészek kategóriájába sorolnám Dinit. Remek a hozzáállása, nagyon ért a hajókhoz. Sosem kerültünk vele konfliktusba. Egy szerény ember, aki egy speciális területen rendkívüli dolgot csinál" - mondta az [origo]-nak Paulovits Dénesről Kalocsai Zsolt, az RSM-DTM Hungary adótanácsadó cég vezetője, aki tagja és szponzora annak a csapatnak, amely a Pauger-műhelyben épített katamaránnal készül a jövő évi Kékszalagra. "A Vándor Róbert kormányozta, a Balatonon először tavaly megjelent hajónak szerintünk jó esélyei vannak a győzelemre. Mindössze a két hajótest terve készült Svájcban, az összes többit Paulovits Dénes rakta össze, és ő fejleszti, tökéletesíti mai napig a hajónkat" - tette hozzá a cégvezető. Arra a kérdésre, hogy miért Paulovitsra esett választás Kalocsai Zsolt azt mondta: "egyértelmű volt, Dini nemzetközileg és Magyarországon is elismert szakember a karbontechnológiában, ráadásul még versenyképesebb áron is dolgozik, mint a külföldiek".

Paulovits nemzetközi reputációjáról tanúskodik, hogy Russell Coutts - Kalocsai Zsolt elmondása szerint - egy kiállításon tartott beszédében elismerően beszélt a magyar hajóépítőről. Felhívta maga mellé a színpadra, ami nem mindennapi magatartás Couttstól. "A jövő évi Kékszalagra való felkészülés során a magyarok mellett új-zélandi, ausztrál és más országok katamaránosaival is egyeztetünk, miként lehetne javítani a hajón. Ezekből a beszélgetésekből is kiderült, hogy Paulovitsot a legjobb karbonosok között tartják számon a világon" - fogalmazott Kalocsai.