Tavalyhoz képest jobban megéri vállalkozásnál dolgozni a KSH szerint

Vágólapra másolva!
Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállakozások 34 ezerrel több embert alkalmaztak az idei év első nyolc hónapjában, mint tavaly ilyenkor, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében. A szektor bruttó átlagkeresetei is nőttek. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység, a legkevesebbet a mezőgazdaságban dolgozók vitték haza.
Vágólapra másolva!

Idén az első nyolc hónapban 34 ezerrel több munkavállaló dolgozott a vállalkozási szektorban, mint egy évvel korábban: a bruttó átlagkeresetek 4,3, a nettó átlagkeresetek pedig 5,6 százalékkal haladták meg az előző évit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A nemzetgazdaságban - a legalább ötfős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 688 ezer fő volt 2011 az első nyolc hónapjában, ami megegyezik a tavalyi év hasonló időszakában mért adatokkal. Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál a vizsgált időszakban 1 millió 850 ezren dolgoztak, ami közel két százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A költségvetési szférában dolgozók létszáma 37 ezer fővel csökkent, ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható - olvasható a közleményben.

Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,3 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 5, a költségvetés területén 1,6 százalékkal nőttek. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (464 900 forint), ezt az információ és kommunikáció, valamint az energiaipar követte A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124 800 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat ágakban dolgozók kerestek.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 139 800 forint volt, ami 5,6 százalékkal haladta meg az előző évit.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője 2,5 százalékos reálbér-emelkedést vár idénre, de gyorselemzése szerint ez valószínűleg nem jelenti a fogyasztás növekvő pályára állását a devizahitelek magas terhei, és a lakosság megtakarítási óvatossága miatt.