Új versenytársat kapnak a lakástakarék-pénztárak

Vágólapra másolva!
Az Erste szerint jelentős bővülés várható a magyarországi, eddig kétszereplős lakástakarék-piacon, ezért a bankcsoport elindította a saját kasszáját.
Vágólapra másolva!

Megkezdte működését az Erste Lakás-takarékpénztár Zrt., az Erste Bank Hungary Zrt. által 2 milliárd forintos alaptőkével alapított lakástakarék, amely a következő években 10-12 százalékos piaci részesedés elérését célozta meg - közölte hétfőn Sztanó Imre, a bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: terveik szerint öt éven belül nyereségessé válik az eddig kétszereplős lakástakarék-piacra most belépő társaság.

Sztanó elmondta, a lakástakarék-pénztári szerződéssel rendelkezők száma ma Magyarországon nemcsak a nyugat-európaival összehasonlítva nagyon alacsony, de jelentősen elmarad például a cseh mutatóktól is. Ausztriában minden második embernek van lakáscélú megtakarítása, ez az arány Magyarországon épphogy meghaladja a 12 százalékot. A vezérhelyettes azt is elmondta, hogy a lakástakarék-piacot segítheti, hogy szerintük kormányzati szándék is van e megtakarítási forma erősítésére. A lakástakarék-pénztári piacot eddig mindössze két szereplő uralta, az OTP Lakástakarék és a Fundamenta-Lakáskassza nagyjából 50-50 százalékban osztozott a közel 1,3 millió szerződőn.

Bővülést várnak

Az elmúlt években a Fundamenta-Lakáskasszával együttműködő Erste azért döntött az önálló lakástakarék indítása mellett, mert, a Fundamentának mára - Sztanó szerint - "messze a legnagyobb" értékesítési partnerévé vált az Erste, így időszerűnek tartották a saját szervezet megalapítását. Hozzátette: az elmúlt időszakban megbomlani látszott az az egyensúly is, amely az Erste és a Fundamenta együttműködését jellemezte. A hitelezési piac szűkülésével a Fundamenta által közvetített hitelek csökkentek, míg az Erste teljesítménye nem esett vissza, és a forinthitelezés előretörésével versenytársakká is váltak.

Ungvári Krisztián, az Erste Lakás-takarékpénztár Zrt. elnök-vezérigazgatója pedig azt mondta, hogy mivel a válság ellenére folyamatosan bővül az ügyfélkör, van hely a piacon egy harmadik, akár negyedik szereplőnek is. Az Erste ügyfélkutatása alapján például a saját ügyfelei 30-40 százaléka nyilatkozott arról, hogy a közeljövőben tervezi, hogy lakástakarék-szerződést köt. Ungvári hozzátette, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)szerint néhány éven belül a lakástakarék penetráció 20 százalékra emelkedhet.

Pengeváltás a lakástakarékok és a GVH között

A GVH májusban tette közzé a lakástakarék-pénztári piacról szóló jelentését, amely szerint e megtakarításoknak eddig nem sikerült betölteniük eredeti céljukat, nevezetesen, hogy alacsony kamat mellett biztosítsanak ügyfeleiknek kedvezményes lakáshitelt. A GVH akkor arra figyelmeztetett, hogy az emberek inkább megtakarításra használják ezt a konstrukciót és a pénztárak magas jövedelmezőséggel működnek. A GVH akkori állításaival egyik lakástakarék-pénztár sem értett egyet.

A Fundamenta-Lakáskassza a GVH megállapításaira reagálva közölte: félrevezetőek a jelentésnek a magas jövedelmezőségre vonatkozó megállapításai, mivel azok csak egy igen szűk időtávban tűnnek megalapozottnak, miközben a releváns - a lakástakarék-termékek életciklusát figyelembe vevő - időtáv adatainak vizsgálata alapján sokkal inkább a korlátozott jövedelemtermelő képesség volna megállapítható. Az OTP Lakástakarék Zrt. is egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2004-2009. időszakra vonatkozó vizsgálatot megelőzően a lakás-takarékpénztárak jövedelmezősége messze elmaradt a jelentésben kiemelt 2009. évi eredményektől. A GVH által felvetett, változó kamatozás bevezetése az OTP szerint a termék eddigi legfontosabb tulajdonságát, a kiszámíthatóságát, a pénzpiacoktól való függetlenségét szüntetné meg.