Gyorsabban kell befizetni a durván megemelkedő cégautóadót

cégautó, cégautóadó, kisáruszállító, fuvarozó
Vágólapra másolva!
Csökken a fuvarozók kedvezménye, szigorodik a cégautóadó befizetése, változnak a vállalkozók járulékalapjának szabályai - derül ki az [origo] birtokába jutott 2012-es adócsomagból, amit pénteken nyújt be a parlamentnek a kormány. A lízingelt autó áfáját a jövőben le lehet vonni.
Vágólapra másolva!

A fuvarozókat megillető gázolaj jövedékiadójának kedvezménye jövőre némiképp csökkenni fog - áll az [origo] birtokába került 2012. évi adócsomag-tervezetben, amelyet a kormány szerdán véglegesített és ma, pénteken be is nyújt a parlamenthez. A kormány kezdeményezésére a parlament olyan törvényt fogadott el szeptemberben, amely novembertől 13 forinttal megemeli a gázolaj jövedéki adóját. A kabinet azonban úgy is rendelkezett, hogy a fuvarozóknak járó jövedékiadó-kedvezményt ugyanilyen mértékben, a literenkénti 6,5 forintról 19,5 forintra emeli, hogy elkerülje a fuvarozók tehernövelését, betartva egy 2010-es, a fuvarozók szervezeteivel kötött megállapodást.

A forint elmúlt bő egy hónapban megfigyelt mélyrepülése azonban ezt a tervet keresztülhúzza. Az Európai Unióban a kedvezménnyel csökkentett jövedékiadó-mértékre van egy euróban meghatározott minimum mérték. A hazai valutában megállapított adókedvezmény mértékét évente felül kell vizsgálni, és az adott év október 1-jei árfolyam alapján, szükség esetén korrigálni kell. Mivel a 2011-re érvényes 2010 októberi euróárfolyam 275 forint alatti, 2011 október elején azonban 292 forintot is átlépte az euró ára, ezért a magyar kormánynak vissza kell vennie az adókedvezményből, hogy az adókedvezménnyel csökkentett adó elérje az uniós minimumot. Így jövőre 19,5 forint helyett 17 forint kedvezményt kapnak a kereskedelmi gázolaj után a fuvarozó cégek az adócsomag-tervezet tanúsága szerint.

Durvul a cégautóadó

Az üzleti szféra szemszögéből nem ez az egyetlen kellemetlen lépés a jövő évi adótervekben. (A magánszemélyeket érintő intézkedésekről itt olvashatnak.) A cégautóadónál az ismert volt, hogy átlagosan 40 százalékos adóemelés jönne, és hogy az adó mértéke a környezetvédelmi besorolástól és a teljesítménytől függ majd a mostani hengerűrtartalom által meghatározott adó helyett. Az adócsomag tartalmazza a jövőre tervezett táblázatot, amiből látszik, hogy a mostanihoz képest a legkisebb emelés 10 százalékos lesz (a legkisebb teljesítményű, leginkább környezetbarát autóknál), míg lesz olyan cégautó (a legrosszabb környezetvédelmi osztályba tartozó, nagy teljesítményű autók), ahol csaknem a háromszorosára srófolják az adót.

Cégautóadó (forint, havonta)

Motorteljesítmény (kW)0-4-es kódú környezetvédelmi osztály6-10 osztály5-ös, 14-15-ös osztály
0-501650088007700
51-9022000110008800
91-120330002200011000
121-től440003300022000


A cégautó szabályaiban lesz még egy lényeges változás. A hatályos törvény szerint évente négy részletben kell fizetni és bevallani az adót. Ezt jövőre az évi egyszeri adóbefizetés és -bevallás váltja fel, az adót pedig minél előbb az államkasszába kell utalni. Az után a cégautó után, amelyik már év elején is a vállalkozás tulajdonában van, január 20-ig várja az állam az adót, amelyik autót pedig év közben veszi a cég, az után a szerzés hónapját követő hónap 20-ig kell teljesíteni az adókötelezettséget. Ez azt jelenti, hogy a mostaninál jóval korábban jut a teljes cégautó-bevételhez az állam, amiből félmilliárd forint kamatnyeresége származik - olvasható az adócsomaghoz készült, nem nyilvános, de az [origo] birtokában levő összefoglalóban. A félmilliárd forint azt a 20 milliárd forintot fejelné meg, ami az adótételek emeléséből folyna be pluszbevételként a kincstárba.

További 61 milliárd forint pluszbevétel a cégektől

Ennél is nagyobb költségvetési hatása lesz a vállalkozók járulékalapja változtatásának, amitől 30 milliárd forint pluszbevételt remél a kormány. A korábbi ismeretekkel szemben a főállású egyéni és társas vállalkozók a cégben való közreműködésük után a 10 százalékos egyéni nyugdíjjárulékot és a tb-járulék 24 százalékos nyugdíjhozzájárulás-részét továbbra is legalább a minimálbér után kell hogy megfizessék. Az egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járuléknál (a munkáltatói oldalon 3, alkalmazottként 8,5 százalékos a járulék) lép be a minimálbér másfélszerese utáni járulékfizetési kötelezettség.

Újdonság, hogy a szabadságmegváltás, végkielégítés, jubileumi jutalom után is kell majd fizetni egészségbiztosítási járulékot. A kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozásnak a mostani havi 5100 forinttal szemben 5400 forint egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.

Még többet, 31 milliárdot hozna a konyhára a veszteségelhatárolás szűkítése. Most, amelyik cég veszteséget hozott össze az egyik évben (emiatt nem is kell társasági adót fizetnie), az ezt a veszteségét továbbviheti arra az évre, amelyikben nyereségre tesz szert, így csökkentve vagy le is nullázva a nyereséges év utáni adófizetését. Két korlátot is beépítene 2012-től a kormány. A veszteség legfeljebb felével lehetne csak a nyereséget csökkenteni. Cégfelvásárlás és -átalakulás esetén még ezzel sem lehetne élni, a veszteségelhatárolást egyáltalán nem lehetne igénybe venni, ha új személy szerez többségi befolyást a társaságban. Erre az utóbbi megkötésre azért van szükség, mert nagy divat most a veszteséges cégekkel való kereskedés, egy nyereséges cég sokszor csak azért vásárol meg egy korábbi évben veszteséges vállalkozást, hogy a saját adóját csökkentse.

Amit egyszer az NGM kimond, az úgy marad

A cégek életét megkönnyítő lépések is vannak szép számmal az adócsomagban. Így például nem kell majd önellenőrzést végezni az áfabevallásban, ha a korrekció miatt csökkenne a befizetendő áfa. Ha egy cég kéri az adópolitikáért felelős Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy egy tervezett tranzakciójáról mondjon előzetesen véleményt, hogy az után hogyan kell adózni és milyen egyéb szabályok vonatkoznak rá (ez a feltételes adómegállapítás), akkor az NGM feltételes adó-megállapítása három évig érvényes lesz, függetlenül az idő közben bekövetkező jogszabályi változástól.

Messze a legnagyobb kihatású a cégek számára előnyös jövő évi változások közül a bérbe vett vagy lízingelt autók áfájával kapcsolatos lépés. Most az arra jutó áfát nem vonhatja le a bérbevevő vagy lízingbe vevő cég, azonban ez uniós jogot sért, ezért a kormány azt ígérte az EU-nak, 2012-től összhangba hozza a magyar szabályt az unióssal, így a levonhatósági tiltást eltörli. Ezzel 10 milliárd forint maradhat a cégeknél, azonban a 2008-tól élő szabály miatt a cégek kártérítésért beperelhetik az államot - olvasható az adócsomaghoz mellékelt összefoglalóban. Az előterjesztés úgy számol, az államnak perek miatt akár 30-40 milliárd forintot és annak 5 milliárd forintra taksált kamatát is ki kell fizetnie.

További intézkedések a 2012-es adócsomagból:
- Amelyik cég a bevételek eltitkolásával, bizonylatok, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével akar kibújni az adófizetés alól, de az adóhatóság leleplezi az adócsalást, annak a cégnek adóbírságot kell fizetnie, ennek a mértéke az adóhiány 75 százalékáról annak 200 százalékára nő. A minősített adózókra is ez lesz érvényes. (Rájuk most 20 százalékos szabály vonatkozik.)
- A beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének elmulasztása esetén a második felszólítás után egymillió forintos bírság is kiszabható a cégre.
- Adóregisztrációs eljárás bevezetése. Ha egy új cég alakulna, annak vezető tisztségviselőit, többségi befolyással rendelkező tagjait előzetesen levizsgálja a NAV, ha pedig kiderül róluk, hogy korábban nem volt makulátlan az adó-előéletük, akkor a cégnek nem ad adószámot az adóhatóság, megakadályozva a cég elindulását.
- Jogdíjbevételre vonatkozó immateriális jószágok kedvezményes adóztatása a társasági adóban: az immateriális jószág szerzését be lehet jelenteni, és ha legalább egy évig tartja a cég, akkor eladásakor nem kell társasági adót fizetnie, a veszteség viszont nem csökkenti az adó alapját. Az immateriális jószág értékesítéséből származó eredmény után nem keletkezik adókötelezettség Magyarországon, ha azt négy éven belül jogdíjbevételre jogosító immateriális jószág megszerzésére fordítja a cég.
- Egyszerűsített könyvvezetés és beszámolókészítés lehetőségének bővítése.
- Egységesítik az ingatlanforgalmazók és ingatlanok pénzügyi lízingjét végző cégek illetékszabályait.


itt olvashatnak