Bezár a pécsi Elcoteq, több mint ezerötszáz dolgozót küldenek el

Vágólapra másolva!
A pécsi gyártósorok teljes leállását és gyakorlatilag az összes dolgozó elbocsátását jelentette be a finn Elcoteq cég. A dolgozók szerda délután a városháza előtt tüntetnek.
Vágólapra másolva!

Több mint ezerötszáz dolgozójának csoportos létszámleépítését és a teljes termelés befejezését jelentette be az Elcoteq pécsi üzeme. A dolgozók szerda délután a Széchenyi téren demonstrálnak - írja a Bama.hu hírportál.

A múlt héten csődöt jelentő cég vezetői auguszus végén még határozottan cáfolták, hogy tömeges leépítést terveznének, alaptalannak nevezve az Elcoteq pécsi üzemének bezárásáról szóló híreket. Az Elcoteq-dolgozók múlt héten jelentették be: demonstrációt tartanak szerda délután két órától Pécsett a Széchenyi téren. Megmozdulásukhoz csatlakozik több érdekképviseleti csoport is, melyek tagjai a munkavállalók kiszolgáltatottságára akarják ráirányítani a figyelmet.