"Brutális kiadáscsökkentés" kell az erősebb forinthoz Marc Faber befektetőguru szerint

forint, pénz, fizetőeszköz,
Vágólapra másolva!
A nyugati világban kialakult adósságválságban szinten mindenki szerepet játszott, a bankok is, de nem lehet őket kikiáltani bűnbaknak Marc Faber nemzetközi befektetési szakember szerint. Faber úgy véli, hogy Görögország egy rákos daganat az uniós rendszerben, ezért ki kell operálni, ezt követően megerősödhet az euró és az EU.
Vágólapra másolva!

"Már most, Magyarországnak és a többi hasonló gondokkal küszködő országnak is tudomásul kell vennie, hogy a megszorító intézkedések elkerülhetetlenek a takarékosság érdekében, a kiadásokat a lehető legdrasztikusabban csökkenteniük kell" - mondta a Concorde Alapkezelő által működtetett Alapblog.hu-nak Marc Faber svájci származású befektető.

Szerinte a kiadáscsökkentést úgy kell végrehajtani, ahogy azt Lettország tette, azaz fel kell vállalni a munkanélküliség megugrását, a fogyasztás erőteljes visszaesését. A szakértő úgy vélte, ez olyan "lebomlási folyamat", ahogy ezt Lettország vagy Szingapúr példája mutatja, amely előbb-utóbb magától befejeződik.

Forintgyengülés után jöhet az erősödés

Faber szerint Magyarországnak nem az erős svájci frankkal, hanem a saját gazdaságával és az eladósodottsággal van problémája. "A forinteladási hullám most valószínűleg alábbhagy, és egy ideiglenes erősödés következik. A technikai alapon nagyon legyengült, az utóbbi időben túlzottan eladott tőzsdei papírokra is úgy 10 százalékos erősödés vár a következő néhány hétben" - közölte Faber, és hozzátette: a forint esetében arra kell számítani, hogy a jövő évben a jelenlegi mélypontokhoz képest még mélyebbre süllyednek az árfolyamok. "Ha ez brutális kiadáscsökkentéssel is együtt jár, akkor a folyamat végére az egész magyar gazdasággal egyetemben a forint is erősödésnek fog indulni. De ez nem megy máról holnapra" - fogalmazott a szakember.

Görögország "rákos daganat"

Faber az uniós adósságválságról azt mondta, Görögország csődjét a lehető legrövidebb időn belül be kell jelenteni. Szerinte "Görögországnak ki kell válnia az euróövezetből, "egy rákos daganat, amelyet ki kell operálni". A befektető hozzátette, hogy ezt követően az euró és az Európai Unió is megerősödne. "Helyreállna a piaci és a társadalmi bizalom egyaránt. Viszont Görögországban éppúgy, mint minden európai országban is társadalmi fájdalmakkal járó takarékossági vészintézkedéseket kell bevezetni. Úgy, ahogy ezt Szingapúrban megtettük, és ahogy Lettországban is csinálják. Az adósságcsökkentésnél nincs most fontosabb feladat" - fogalmazott Faber.

A befektető úgy vélte, az a probléma, hogy egy demokráciában a politikusok kénytelenek a választók kegyeit keresni. Szerinte pedig az lenne a legjobb, ha nem akarnának a gazdaságba, illetve a pénzügyekbe avatkozni. "Az utóbbi évtizedben minden demokráciában olyan döntésekhez adta a nevét a politikai elit, amelyek a lehető legsúlyosabb problémához vezettek, tudniillik országaik eladósításához. Olyannyira mély lett a válság emiatt, hogy ha mostantól a politika nem mond le a népszerűségkergetésről, akkor katasztrófák következnek be a világban" - mondta Faber.

Takarékbankokra van szükség

A befektető a bankok adósságválságban játszott szerepéről azt mondta, hogy rendkívüli hibákat követtek el ugyan, "nevetséges azonban őket megnevezni bűnbakként". Faber közölte, hogy az eladósodottsági problematika kialakulása globálisan történt, abban mindenki részt vett, politikusok, bankárok, fogyasztók, közgazdák.

Marc Faber a Wikipedián elérhető életrajza szerint Genfben született 1946-ban, és a zürichi egyetemen végzett közgazdászként, majd PhD fokozatot szerzett. A mértékadó nemzetközi üzleti médiumoknak - többek között a Bloomberg hírügynökségnek vagy az amerikai CNBC televíziónak - rendszeresen nyilatkozó befektető nemzetközi tekintélyét az utóbbi évtizedekben az alapozta meg, hogy cikkeiben, tanulmányaiban helyesnek bizonyult világgazdasági, világpiaci prognózisokat tett közzé, és ezeknek megfelelő befektetési döntéseket hozott.

A befektető azt mondta, hogy a bankoknak drámai átalakuláson kell keresztülmenniük, hogy elkerüljük a bedőlésüket, ami egész társadalmak összeomlásával járna. "El kell fogadni, hogy a bank nem egyszerű piaci szereplő, hanem társadalmi felelősséget felvállalni köteles intézmény. Ugyanis az állampolgárok által megkeresett jövedelmeket őrzik" - mondta Faber, és hozzátette, hogy a hiba az volt, hogy eme jövedelmekkel a bankok egyre inkább játszani kezdhettek.

"A bankok olyan tőkével spekulálhattak, amit egyszerű dolgozók milliárdjai havonta megtakarítottak. A bankok profitot akartak saját maguknak olyanok pénzéből, akik erre nem adtak felhatalmazást" - tette hozzá. Szerinte morális váltásra van szükség az egész gazdaságban, ennek alapja a bankrendszer átalakítása. "Tehát a bankokról totálisan le kell választani a befektetési bank funkciót, a pénzintézet nem viselkedhet többé úgy, mint egy hedge fund, vagy akármilyen pénzkezeléssel foglalkozó alap. Takarékbankokká kell visszaalakulniuk a főbb bankoknak" - fogalmazott Faber. Szerinte a takarékbankban őrzött pénzhez ezentúl senki mást nem szabad engedni hozzáférni, csak a fogyasztását visszafogni hajlandó polgárt. "Ez jót tesz majd mindenkinek, országnak, társadalomnak, világnak" - fogalmazott Marc Faber.