Sorra hozza a tavaly még elátkozott kisadókat a kormány

népegészségügyi termékadó, chipsadó, új adónem
Vágólapra másolva!
Kevesebb adó, átláthatóbb adórendszer - ezt a célt fogalmazta meg indulásakor a kormány. Az adónemek száma azonban könnyen a választások előttinél is magasabbra emelkedhet, miután az elmúlt hetekben olyan új adófajták terve tűnt fel, mint a baleseti adó, a kávéadó vagy az ebadó.
Vágólapra másolva!

A szeptemberben bevezetett chipsadót a jövőben a kávéra, az ízesített sörökre és az alkoholos üdítőkre is kiveti a kormány - erősítette meg Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vasárnap a Hvg.hu korábbi értesülését. Ezek nem az első új adók lesznek, amelyeket a kormány a költségvetés helyzetének javítása érdekében bejelentett. Matolcsy György gazdasági miniszter a 2012-es költségvetés ismertetésekor a biztosítótársaságokra kivetett baleseti adó tervéről beszélt.

A parlament pedig hétfőn tárgyalt az ebadót lehetővé tévő törvénymódosításról. Emellett jövőre jelentősen emelkedik a cégautó adóalapja, és többet szed be az állam az új autók vásárlásakor esedékes regisztrációs adóból, valamint többszörösére nő a környezetvédelmi termékdíj is.

Az akciótervben még más volt

Pedig a kormány az indulásakor még az adórendszer egyszerűsítése és az adónemek csökkentése mellett érvelt. A kormány első gazdasági intézkedéseit és hosszabb távú terveit az "első akciótervben" ismertető Orbán Viktor miniszterelnök még arról beszélt, hogy a korábbi adórendszer igazságtalan volt, mert azt üzente az adózóknak, hogy nem érdemes becsületesnek lenni, az új adórendszer célja, hogy azok is átlássák, akik nyolc általánost végeztek. A miniszterelnök a 29 pontos intézkedéscsomag harmadik pontjaként azt is bejelentette, hogy a kis- és középvállalkozásokat terhelő tíz, úgynevezett kisadót "egy mozdulattal eltörölnek".

Ennek ellenére, ha az elmúlt napokban, hetekben bejelentett új adónemek megvalósulnak, Magyarországon 55 különböző adó létezik majd, miközben a választások után 52 különböző adó volt.

Az új adók kivetésére a költségvetési bevételek növelése miatt van szükség, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptember végén ezer milliárd forintos kiigazítást tartalmazó költségvetést ismertetett. A kormány a legnagyobb hatással bíró, 500 milliárd forintos kiesést okozó egykulcsos személyi jövedelemadóhoz nem akar hozzányúlni.

Korlátlan a fantázia

"Bár korábban valóban az egyszerűsítés volt a fókuszban, az utóbbi időben ezt nem látom, mintha kikerült volna a kommunikációból" - mondta Riszter Gergely, a Baker & McKenzie ügyvédi iroda ügyvédje.

"A kormány hivatalba lépése után több olyan kisadót megszüntetett, amelyre nem volt szükség, a probléma az, hogy visszahoznak másfajta adókat. Pedig nem kellene szaporítani az adónemeket. Sajnos, ha bevételre van szükség, akkor korlátlan a fantázia" - mondta az [origo]-nak Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő, aki korábban az APEH elnökhelyetteseként is dolgozott. Hozzátette azonban azt is, hogy az adóemelés európai szinten nem egyedülálló dolog, a költségvetési bevételek növelése érdekében szinte minden országban szükség van az adórendszer módosítására.

"Kétséges bevételű új adókat beépíteni a rendszerbe felesleges, a meglévő már most is jelentős bevételt hozó adók módosításával is elérhető lenne a költségvetési bevétel növelése. A rendszeridegen és igazságtalan ekho és eva megszüntetése csak az egyik megoldás lehetne" - tette hozzá Vámosi-Nagy Szabolcs. Szerinte a leginkább kérdéses az ebadó bevezetése, mert az ellenőrizhetősége és a várható bevétel nagysága bizonytalan. "Többe kerülhet a leves, mint a hús. Hasonlóan bizonytalan lehet a baleseti adó, kár ezekkel bonyolítani a rendszert" - tette hozzá Vámosi-Nagy Szabolcs, aki azt is elmondta, a chipsadó abból a szempontból jó megoldás, hogy az árakban megjelenik az adó, ezért azt könnyebb beszedni.

Nehéz ellenőrizni

"A már bevezetett és a tervezett új adókról általánosságban elmondható, hogy macerásabbá teszik az adminisztrációt, bonyolítják a rendszert, amelynek épp az egyszerűsítésre lenne szüksége" - kommentálta a kormány adóterveit Hegedüs Sándor, az RSM DTM adótanácsadó cég vezetője.

A szakértő szerint önmagában nem rossz irány, hogy a kormány az egészség- és környezetvédelmet közvetetten segítő adókkal (chipsadó, környezetvédelmi termékdíj módosítása) próbálkozik, de az ellenőrzés például a chipsadó esetében bizonytalan. "Revizor legyen a talpán, aki meg tudja ítélni, hogy az adott termékeknél van-e olyan összetevő, ami a chipsadó hatálya alá tartozik" - fogalmazott Hegedüs Sándor.

Az adónemek túlzott elburjánzása ellen szól, hogy ezek bevezetésével az állam mindig újabb és újabb adminisztrációs terhet helyez mind önmagára, mind a vállalkozókra, magánszemélyekre, pedig ezzel éppen ellentétes célt fogalmazott meg a kormány. Hegedűs Sándor szerint ráadásul az adórendszer bonyolítása sokszor az adómorál ellen is hathat, azaz tovább nő az adócsalók aránya. Ezt ellensúlyozhatja, hogy a kormány a jövedelemadók felől a fogyasztási típusú adók felé tereli az adórendszert, ahol nehezebb kikerülni az adófizetést, mert ha valaki számlára vásárol, kénytelen azt megfizetni.