Napi Gazdaság: Hatmilliárdért árusítják ki a Cerbonát

Vágólapra másolva!
A meghirdetett vagyonelemek között szerepel a cég szekszárdi telephelye, székesfehérvári tésztagyára, kukoricamalma, gárdonyi kempingje és faddi üdülője is.
Vágólapra másolva!

Új pályázatot hirdetett a május közepe óta felszámolás alatt lévő Cerbona Zrt. vagyonelemeire a felszámolást végző az Agro-Alba Zrt. Az ingatlanokat, berendezéseket, eszközöket és üzletrészeket összesen nettó 5,685 milliárd forintért kínálják - írja a csütörtöki Napi Gazdaság. A meghirdetett vagyonelemek között szerepel például a cég szekszárdi és enyingi telephelye, székesfehérvári extrudálóüzeme, tésztagyára, kukoricamalma, gárdonyi kempingje és faddi üdülője is.

A vállalat 1993 nyarán alakult részvénytársasággá, árbevétele 2007-ben tetőzött: félmilliárdos üzemi eredmény mellett megközelítette a 13 milliárd forintot. A cégnek később likviditási gondjai lettek, mert piaca szűkült, beruházásait hitelből finanszírozta, végül 2010 novemberében csődöt jelentett, majd 2011 elején kiderült, hogy nem ússza meg a felszámolást. A székesfehérvári székhelyű társaság mintegy hatmilliárd forinttal tartozik hitelezőinek a lap szerint.

A leányvállalataival együtt több mint 400 dolgozót foglalkoztató cégnél ugyan döntés született egy jelentős költségcsökkentést és létszámleépítést tartalmazó program bevezetéséről, de év elején kiderült: nem jön létre csődegyezség a hitelezőkkel, a társaság nem ússza meg a felszámolást.