Soros pert vesztett a strasbourgi bíróságon

Vágólapra másolva!
Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtöki határozatában Soros György magyar származású amerikai üzletember panaszát.
Vágólapra másolva!

A The Wall Street Journal emlékeztet rá, hogy a most 81 éves milliárdos befektető azt állította: a francia bíróság megsértette az európai emberi jogi egyezményt, amikor 2002-ben elmarasztalta őt bennfentes kereskedelem vádjával, és 2007-ben 940 ezer euró büntetés megfizetésére kötelezte.

Az ügy 1988-ra nyúlik vissza, amikor Georges Pébereau befektető és idős üzletemberek egy csoportja - akiket úgy emlegettek akkoriban, hogy "az arany nagypapák" - kidolgoztak egy tervet a Société Générale francia nagybank átvételére. Tervükkel megkeresték Soros Györgyöt is, aki kikosarazta őket, nem sokkal később azonban a Holland Antillákon és a Kajmán-szigeteken bejegyzett befektetési alapja, a Quantum Fund felvásárolta a bank és három másik francia állami vállalat részvényeit 50 millió dollár értékben. Az "arany nagypapák" átvételi kísérlete nem sikerült, viszont felhajtotta a Société Générale részvényárfolyamát, így Soros jó kétmillió dolláros haszonnal túladhatott az értékpapírokon.

Az ügylet miatt 1990-ben nyomozást indított a francia ügyészség, és a párizsi bíróság 2002-ben 2,2 millió euró büntetést szabott ki Soros Györgyre. A büntetést öt évvel később 940 ezer euróra mérsékelték.

Soros és ügyvédje, Ron Soffer a strasbourgi bíróság előtt úgy érvelt: akkoriban a francia jog alapján nem lehetett egyértelműen kijelenteni, hogy ami történt, bennfentes kereskedelemnek minősül-e. Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy annak idején a francia piacfelügyelet is lefolytatott egy vizsgálatot, és leszögezte, a francia jog nem egyértelmű ebben a kérdésben. "Ha a jog nem volt egyértelmű a szabályozó szerv számára, hogyan lehetett volna egyértelmű a New Yorkban lakó Soros Györgynek?" - tette fel a kérdést.

Azóta módosították a francia jogi szabályozást, és ma már egyértelműen bennfentes kereskedelemnek minősül Soros cselekedete.

A strasbourgi bíróság héttagú tanácsa 4-3 arányban úgy döntött: még ha a francia jog nem fogalmazott is pontosan akkoriban a kérdésről, a tőzsdei befektetők ettől függetlenül kötelesek átlátható módon intézni ügyeiket. Soros a kérdéses időszakban már elég tapasztalt befektető volt ahhoz, hogy tudja, amit tesz, kimerítheti a bennfentes kereskedelem fogalmát.

Soros György ügyvédje kiábrándítónak nevezte az emberi jogi bíróság határozatát, és közölte, fellebbezést nyújtanak be. A befektető híres ügyleteiről itt olvashat.