Téved az Európai Bizottság az NGM szerint a telekomadó ügyében

Vágólapra másolva!
Az NGM szerint két okból is téves az Európai Bizottság véleménye a távközlési cégek különadójáról. A kormány kész rá, hogy álláspontját egy esetleges, az Európai Bíróság előtti eljárásban megvédje, az EB azonban még bízik benne, hogy más módon is rendezhető az ügy.
Vágólapra másolva!

Közleményben tudatta szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), miért tartja tévesnek az Európai Bizottság álláspontját a telekommunikációs cégekre kivetett különadó ügyében. "A közvetlen adózás tagállami hatáskör" címmel kiadott közlemény szerint Magyarország továbbra sem kívánja módosítani a különadóról szóló törvényt, az ugyanis nem ütközik az uniós jogba, hanem "teljes mértékben megfelel" annak.

Az EU legfőbb döntéshozó szerve, az Európai Bizottság szeptember 29-én közölte, hogy jogsértőnek találta a nagy magyarországi távközlési cégekre 2010-ben kivetett adót, mivel az abból származó bevételeket a kormány nem a szektor fejlesztésére fordítja. Felszólította a kormányt az adó eltörlésére. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője akkor azt mondta az ítéletre reagálva, hogy a kormány szerint nincs ok változtatásra, vállalja az erről szóló vitát az Európai Bíróság előtt.

Az uniós jog értelmében a magyar kormánynak két hónapja van arra, hogy tájékoztassa az EB-t az intézkedésről, amellyel eleget tesz a felszólításnak. Ha ezt nem teszi meg, a testület az Európai Bíróság elé viheti az ügyet.

Az NGM mostani közleménye szerint az EB felszólításában hivatkozott irányelv "a távközlési szektort érintő különadót illetően semmiféle kötelezettséget nem állapít meg, és mivel a közvetlen adózás tagállami hatáskör - nem is állapíthat meg".

A tárca hozzáteszi, hogy a Bizottság érvelése azért is téves, mert "ha a távközlési szektor szereplőit csak olyan adó terhelhetné, amely kizárólag a távközlési szektor szabályozásának költségét fedezheti, akkor ezek a vállalkozások semmiféle központi vagy helyi adóval nem lennének adóztathatóak", így társasági és helyi adót sem kellene fizetniük. Az NGM megismételte, hogy "a fentiekre tekintettel" Magyarország kész arra, hogy álláspontját egy esetleges, az Európai Bíróság előtti eljárásban is megvédje.

Az EB még bízik a megegyezésben

Az Európai Bizottság még bízik abban, hogy az Európai Bíróság bevonása nélkül is rendezhető a kialakult nézeteltérés - derül ki a testület szóvivője, Jonathan Todd szerdai, az MTI-nek adott nyilatkozatából. "A tagországok az uniós szabálysértési eljárások alá vont problémák 95 százalékát megoldják még az előtt, hogy azok az Európai Bíróság elé kerülnének. Arra számítunk, hogy Magyarország követi más tagországok jó példáját" - mondta Todd az NGM bejelentése után.

A Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda szakértője az [origo-nak az ügyről nyilatkozva azt mondta, szerinte "a meccs még nem lefutott", a kimenetel szempontjából egyebek mellett érdekes lehet a hasonló spanyolországi és franciaországi különadókról uniós fórumokon zajló eljárás. A részleteket erről itt találja.

A magyar Alkotmánybíróság hatáskörének hiányára hivatkozva kedden már elutasította elutasította a különadók vizsgálatát. Az adó- és költségvetési jogszabályok alkotmányossági felülvizsgálatát egy tavalyi módosítással zárta ki a parlamenti többség.