FT: Újabb bankmentésekről tárgyalnak az európai politikusok

forint, euró, devizahitel, valuta, pénz, bankjegy
Vágólapra másolva!
A Financial Times szerint a vezető európai politikusok belátták, hogy az európai adósságválság a bankrendszert is meggyengítette, így arról tárgyalnak, miként lehetne feltőkésíteni. A hír a tőzsdék emelkedését hozta szerda reggel.
Vágólapra másolva!

A Financial Times információi szerint az európai pénzügyminiszterek kedd este a bankok feltőkésítésének módjairól tárgyaltak, miután abban egyetértettek, hogy meg kell erősíteni a görög válság miatt veszélybe került bankokat.

A lap internetes kiadásában azt írta, a miniszterek belátták, hogy a piac nem látja biztosnak, hogy a bankok képesek lesznek átvészelni az adósságválságot. A feltőkésítés részleteiről azonban még nem döntöttek.

Olli Rehn, az Unió gazdasági és pénzügyi biztosa szerint "meg kell erősíteni az európai bankok tőkeellátottságát, hogy nagyobb biztonságban legyenek, és kisebb kockázatot jelentsenek". Hozzátette, hogy ennek közösen, az európai intézményeken keresztül kell zajlania.

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter Berlinben azt mondta, ha szükséges, Németország újraindítja a banktőkésítési programját. 2008-ban már volt egy hasonló program, annak kifutásával azonban úgy látták eddig, nincs szükség a meghosszabbítására.

George Osborne brit pénzügyminiszter is a bankok megerősítéséről beszélt: "most már egyértelmű, hogy az európai bankrendszert meg kell erősíteni, több tőkére van szüksége". Az európai bankok nagy arányban tartanak olyan országok állampapírjaiból, amelyek az adósságválság miatt kockázatosak, a görög államcsőd így magával ránthatná az európai bankrendszert is.

A kedd esti hírek fellendítették az amerikai piacokat, amelyek jelentősen, 1,5-3 százalékos többlettel zártak. Bár az ázsiai tőzsdék többsége veszteséget könyvelt el, az európai piacok szerda reggel nagy erősödéssel nyitottak. London 2,4, Frankfurt 2,4, Párizs 2,1 százalékos többlettel kezdett, az erősödés élén a feltőkésítés nyertesei, a bankok álltak. A csőd közelébe került Dexia bank szerda reggel például 9 százalékkal erősödött.