Holdingba tömörülnek a Waberer's cégei

Vágólapra másolva!
Nem jár létszámcsökkentéssel a fuvarozásban és szállítmányozásban érdekelt Waberer's csoport átszervezése - közölte a cégcsoport elnök-vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

Az új társtulajdonos átvilágította a Waberer's csoportot, és költséghatékonyabb szervezet létrehozását javasolta úgy, hogy a vagyonkezelő holdingba beolvadnak az alaptevékenységet folytató cégek - mondta Wáberer György, a nevét viselő cégcsoport elnök-vezérigazgatója egy szerdai sajtótájékoztatón.

A cégcsoport márciusban jelentette be, hogy a Mid Europa Partners független magántőke-befektető társaság 49,05 százalékos üzletrészt szerzett a Waberer's Holdigban, és tőkeemelést is vállalt. Az idei 17 millió eurós tőkeemelést jövő tavasszal egy 13 milliós második ütem követi.

A cégcsoport konszolidált árbevétele idén várhatóan húsz százalékkal nő. A mostani átszervezés lépés afelé, hogy a társtulajdonos a tulajdonrészét 4-5 év múlva a tőzsdén adhassa el.