Fékezik a végtörlesztést a bankok

Bankfiók, ügyintézés, a bankok drágítják a forinthiteleket, OTP
Vágólapra másolva!
A legnagyobb hazai bankoknál már megszületett a válasz a végtörlesztésre: október elejétől megugrottak a kamatok, megszűntek az akciók és bizonyos hitelajánlatok eltűntek, így egyre nehezebb körülmények között szerezhetnek forinthitelt azok, akik végtörleszteni szeretnének. Eddig egyetlen kisebb banknál látszik, hogy versenyezne a forinthitelből végtörleszteni próbáló ügyfelekért.
Vágólapra másolva!

Folyamatosan zajlik az új hitelek átárazása a hazai kereskedelmi bankoknál, az elmúlt napokban szinte minden nagy szereplő új banki hirdetményt tett közzé a honlapján. Az új kamatok és költségek jelentősége a szokottnál most lényegesen nagyobb, hiszen alapjaiban meghatározzák a kedvezményes árfolyamon történő végtörlesztés iránt érdeklődök lehetőségeit.

A parlament által szeptember 19-én elfogadott törvény értelmében saját megtakarításaikból vagy forinthitel felvételével élhetnek a devizaadósok a kedvezményes végtörlesztéssel, ezért kulcsfontosságú, hogy a rendelkezésre álló néhány hónap alatt melyik bank, milyen feltételekkel, milyen gyorsan hajlandó forinthitelt adni az ügyfeleknek.

A bankoknak viszont nem áll érdekükben az, hogy sokan éljenek a végtörlesztéssel, ez a lehetőség ugyanis számukra komoly veszteséggel jár. Az elmúlt hetekben több publicisztika (köztük a Portfolio.hu egyik cikke) jutott arra a következtetésre, hogy a bankok összességében akkor járnának a legjobban, ha egyikük sem nyújtana olcsó forinthitelt, vagyis nem indítanának el versenyt a hitelből végtörlesztők piacán. Az október elején körvonalazódó piaci helyzet, a bankok friss ajánlatai ezt a választ erősítik: egyre kevesebb a forinthitel és egyre magasabbak a kamatok.

A BankRáció.hu internetes szakportál által elvégzett összehasonlításból kiderül, hogy kimondottan a végtörlesztésre szabott speciális hitelajánlatok még nem jelentek meg, sőt, a legnagyobb bankok szinte kivétel nélkül jókora kamatemeléssel, az akciók megszüntetésével vagy forintalapú hiteleik kivezetésével válaszoltak az államilag megteremtett lehetőségre.

OTP - megdrágultak a forintkölcsönök

A múlt hét elején úgy tűnt, hogy a legnagyobb kereskedelmi bank rámozdul a végtörlesztőkre. Szeptember 25-étől érvényes új hirdetménye ugyanis jelentős kamatkedvezményeket vezetett be és jócskán csökkentette az aktuális kamatfelárakat is. Szeptember 25-én azonban visszavonta a hirdetményét, és csak négy napra rá rukkolt elő újabbal, amelyben az euró alapú - lakáscélú és szabad felhasználású - hitelek kamatfelárát megemelte.

Szeptember 30-ával megszűnt a bank hitelkiváltási akciója, amelynek keretén belül szinte nulla forinttal meg lehetett úszni a hitelkiváltást. Mostanra kiderült, hogy nemhogy új akció nem váltja fel az eddigit, de a hónap elejétől jókora kamatemelés mellett döntött az OTP. Október 3-án ugyanis újabb (kilenc nap alatt a negyedik) hirdetmény jelent meg az OTP honlapján, amely azt mutatja, hogy a forinthitelek kamatfelárát - lakáscélú és szabad felhasználású kölcsönök esetében - 1,5 százalékponttal megemelték, a teljes hiteldíj mutató (THM) pedig 13,5 százalék körüli szintre nőtt. Ez lényegesen drágább a bank eddigi ajánlatainál és a piacon elérhető többi forinthitelnél is.

Amennyiben a mostani hirdetmény már valóban véglegesnek tekinthető, az annak a jele, hogy bár az OTP a hazai bankok közül legtőkeerősebb és tetemes likviditási tartalékokkal is rendelkezik, az előzetes várakozásokkal ellentétben nem kíván versenyre kelni a végtörlesztést forinthitelből igénylők megszerzéséért.

MKB Bank - kivezették a kiváltó hiteleket

Október 1-jével nagy változások történtek az MKB Bank forintos hitelajánlatainál is. A legfrissebb hirdetmény szerint a bank kivezeti számos hitelét, köztük olyanokat is, amelyek lakáshitelek kiváltására hoztak létre. Mindennek következtében úgy tűnik, hogy jelenleg semmilyen hitele sincs az MKB-nak a hitelüket kiváltani szándékozó ügyfelek számára - sem lakáscélú hiteleket, sem szabad felhasználású hiteleket nem váltanak ki, lakásvásárlásra forint alapú jelzáloghitelt viszont nyújt a bank. Az [origo] hétfőn délelőtt megkereste az MKB Bankot azzal a kérdéssel, hogy a megszüntetett forinthitelek helyett lesz-e új ajánlat a bankban, de eddig nem kaptunk választ.

Erste - hitelkiváltás csak saját ügyfélnek

Az Erste Banknál azt követően, hogy néhány napja bejelentették, október 1-jétől hitelközvetítőkön keresztül nem fogadnak be új hiteleket, most olyan lakáscélú és szabad felhasználású hitelkiváltási ajánlatokkal rukkoltak elő, amelyeket csak a saját ügyfeleik (az eddig a bankban devizakölcsönnel rendelkezők) vehetnek igénybe. A kamatoknál az Erste is felfelé mozdult el. A devizahitelüket forinthitellel kiváltó ügyfelek az eddigi 10,08-10,36 százalék helyett 12,27-13,5 százalékos THM-mel számolhatnak, amivel szinte biztosan a mezőny végén kullog a bank, holott régebbi ajánlatai az első tízben általában jelen voltak és a bank közismert volt az állandó akcióiról.

Budapest Bank - magasabb kamatok

A Budapest Bank friss hirdetményeiből is látszik, hogy a bank megemelte a kamatfelárakat a szabad felhasználású és a lakáscélú hiteleknél. Az 5-15 millió forint közötti összegre régebben 8,2 százalékos volt az akciós kamat az első 6 hónapban, ez most 10,75 százalékos lett. Az akciós periódus után a bankközi kamatlábhoz (a BUBOR-hoz) kötött a kamatláb, de ennek felára is megnőtt, a korábbi 3,9 százalékról 4,65 százalékra változott. A bank továbbra is csak értékbecslési akcióval rendelkezik. Különlegesség, hogy a Budapest Bank új kamatsáv felárat hozott létre a 80 millió forint feletti hitelekre (itt 6 havi BUBOR + 3,45 százalék a kamat), a nagyobb összegű hiteleket kiváltókat tehát kedvezményesebb kamattal várja a hitelintézet.

A bank zászlóshajójának számító terméke az úgynevezett Egyenlítő hitel (amelynél a bankba érkező jövedelem és a számlán lévő napi egyenleg mértéke csökkenti a fennálló tőketartozásra számítandó kamatot), ezt viszonylag nehezen lehet összehasonlítani a többi bankjelzáloghiteleivel.

UniCredit - itt is kamatemelés

Szinte minden jelzáloghitel termékénél megszüntette eddigi akciós kezdeti kamatát a bank és kamatot emelt. A 7 és 40 millió forint közötti sávban a lakáscélú hiteleknél a régi 7,79 százalékos akciós kamat, majd az ezt követő 8,79 százalékos kamat helyébe 9,54 százalék lépett. Egy átlagos kondíciójú lakáscélú hitelnél a régi THM 9,93 százalék volt, ma már 11,04 százalék.

K&H - hitelkiváltás bankok kívüli adósoknak

A K&H bankban ugyan a napokban nem változtak a forinthitelek kondíciói, de a bank által meg nem erősített információk alapján a saját ügyfeleknek nem adnak hitelt a végtörlesztésre. Az [origo] néhány nappal ezelőtt egy olvasói észrevétel alapján hivatalos választ kért a K&H sajtóosztályától, de érdemi választ nem kaptunk. A Pénzcentrum.hu telefonos érdeklődésének tapasztalatai viszont szintén azt igazolták, hogy a végtörlesztéshez igényelt forinthitel-kérelmekkel csak más banki ügyfelek esetében foglalkozik a K&H.

Volksbank - kedvező kamatok, meglepő feltételek

A Volksbank szinte az egyetlen olyan hitelintézet, amely továbbra is jó ajánlatokat ad a legtöbb ügyfélnek hitelkiváltásra és szabad felhasználásra. Nagyban árnyalja ugyanakkor a Volksbank ajánlatát az a tény, hogy a hitelintézet aggályos tartalmú nyilatkozatot dolgozott ki a végtörlesztők számára, amelynek alkalmazását október 3-ától be is tiltotta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

A Volksbank az elmúlt napokban olyan nyomtatványt adott ügyfeleinek, hogyha a végtörlesztési törvényt alkotmányellenesnek találná az Alkotmánybíróság, akkor az ügyfelek haladéktalanul megfizetik a banknak azt a plusz tartozást, amely a tényleges és a kedvezményes árfolyam különbözetéből fakad. A relatíve kedvező kamatok tehát látszólag a hitelkiváltó ügyfelek megszerzését szolgálja, a Volksbank által megkövetelt nyilatkozat azonban akár erősebb visszatartó erővel is bírhat, mint a magasabb hitelterhek.

A bank új hirdetménye szerint az euróalapú hitelek befogadását átmenetileg szüneteltetik, de különösen forint alapú hitelkiváltás esetén továbbra is kedvező kamatokkal és akciókkal szolgálnak. (A szerződéskötési díjat csökkentik például az értékbecslési díjjal, a közjegyzői díjjal, valamint a jelzálogbejegyzéshez fizetendő földhivatali díjjal). Van egy ennél is alacsonyabb kezdeti költségű, úgynevezett "light" konstrukciójuk is, ahol még szerződéskötési díj sincs, és az értékbecslési és közjegyzői díjat utólagosan jóváírja a bank.

Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértőjének tapasztalatai szerint a kiváltási termékek közül a Volksbank hitelei eddig is népszerűek voltak és a jövőben is a legkeresettebbek között lehetnek, amennyiben a bank nem emel kamatokat a közeljövőben. A hitelszakértő szerint egyébként a nemrégiben a tőkeerős orosz Szberbank kezébe került bank számára nem is adódhatott volna jobb lehetőség a végtörlesztésnél arra, hogy a magyarországi piacon gyorsan növelje a hitelállományát.