Pénzben dúskál jövőre a közmédia

Közmédiacsatornák új műsorainak bemutatása, MTVA
Vágólapra másolva!
A minisztériumok közül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium lesz a 2012-es költségvetés nagy vesztese. A Belügyminisztériumnak több pénz jut, de hozzá több feladatot is kap. A közmédia jövőre több mint hat milliárd forint pluszbevételhez jut a költségvetésből. A termékdíjakból az idei összeg háromszorosát akarja beszedni a kormány 2012-ben. Mire mennyit költ jövőre az állam?
Vágólapra másolva!

A kilenc minisztérium közül mindösszesen háromnak bővülnek a forrásai jövőre, derül ki a pénteken benyújtott 2012. évi költségvetési törvényjavaslatból. Az államkasszába befolyó adók és illetékek nagy részét az állam szétosztja az egyes minisztériumok között az általuk ellátott feladatok finanszírozására. Az úgynevezett támogatási előirányzat mutatja azt, hogy mennyi jut adott tárcának a nagy közös kalapba befolyó bevételekből.

Ugyan százalékos mértékben a Miniszterelnökség forrásai növekednek a leginkább, 30 százalékkal az idei kerethez képest, de ez forintban mérve elhanyagolható összeg: az idei 3 milliárd forinttal szemben jövőre 3,9 milliárd forint támogatási keret jut a Miniszterelnökségnek. A Vidékfejlesztési Minisztérium 10 százalékkal kap többet az idei összegnél, 171 helyett 189 milliárd forinthoz jut az államkasszából. A Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium azonban ennél is nagyobb mértékben gazdagodik: támogatási előirányzata több mint 20 százalékkal, 308 milliárdról 374 milliárd forintra bővül. A növekedés oka az, hogy a BM szervezi jövőre a közmunkaprogramokat.

A másik hat minisztérium jövőre kevesebb pénzből gazdálkodhat, mint idén. A Külügyminisztérium tekintélyes, 20 százalékos (73,5-ről 59 milliárdra) forrásszűkülése érthető, hiszen idén az első félévben Magyarország látta el az EU-elnökség feladatait, a támogatáscsökkenés nagy részét ez a tényező meg is magyarázza.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium költségvetése 20 százalékkal, 248-ról 197 milliárd forintra zuhan. Ennek nagy részét az magyarázza, hogy az NFM-hez tartozó útpénztárnak - mint az [origo] beszámolt róla a múlt héten birtokunkba került költségvetési terv alapján - jövőre saját bevételből kell finanszírozni a közútépítéseket és -felújításokat, 2012-ben már nem kap erre 40 milliárd forintnyi központi támogatást.

Forintban mérve a Nemzeti Erőforrás Minisztérium is sokat veszít: 531,5 milliárd forinttal szemben jövőre 480 milliárd forintnyi támogatást kap a költségvetési kalapból. Ez tíz százalékos forráscsökkenést jelent. Ennek döntő részét az magyarázza, hogy az egyetemek, főiskolák támogatására az idei csaknem 190 milliárddal szemben jövőre 160 milliárd forintot szán a kormány.

A vesztes minisztériumok azok közül a tárcák közül kerülnek ki, amelyek augusztus végén több tízmilliárd forintos többletigényt jeleztek a kiadott keretszámaikhoz képest a költségvetés összeállításáért felelős NGM-nek.

Támogatási előirányzatok, milliárd forintban (a 2011. évi költségvetés és 2012. évi költségvetési törvényjavaslat alapján)

minisztérium neve20112012
Közig. és Igazságügyi Min.174,5163
Miniszterelnökség33,9
Vidékfejl. M.171189
Honvéd. M.229213
Belügym.308374
Nemzetgazd. M.5650,5
Nemzeti Fejl. M.248197
Külügym.73,559
Nemzeti Erőforrás M.531,5480


Több pénz a közmédiára

Jövőre a büdzséből lényegesen több jut a közszolgálati médiumoknak. Az idei 58,7 milliárd forinttal szemben jövőre 64,8 milliárd forintot kap a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), amely szétosztja a pénzt az állami az MTV-nek, a Duna TV-nek, a Magyar Rádiónak és az MTI-nek.

A közmédiumok támogatása a jövőben is biztosított. A tavaly decemberben elfogadott médiatörvény szerint az (MTVA) legfontosabb forrása az úgynevezett közszolgálati hozzájárulás. Ezt a törvény szerint 2013-tól minden évben az inflációval kell növelni.

Forrás: MTI/Földi Imre

Megháromszorozódik a termékdíj-bevétel

Az [origo] által megszerzett költségvetési terv alapján korábban leírt adóemelések mellett (amiket a megjelent törvényjavaslat is megerősít) lesz még más közteher-növekedés is jövőre. A termékdíjakból származó bevételt az idei csaknem háromszorosára tervezi emelni a kormány. Idén 21 milliárd forintot várt termékdíjakból az állam, jövőre kerek 60 milliárd forinttal kalkulál a költségvetési terv.

Minden nagyobb termékdíj-csoportban nagy emelésre van kilátás. (Az nem derül ki a költségvetési törvényjavaslatból, hogy a díjköteles termékek köre bővül, vagy a díjtétel emelkedik, vagy esetleg mindkét tényező szerepet játszik a bevétel megtriplázódásában.) A csomagolóeszközök termékdíjából befolyó bevétel 10,2 milliárdról 25 milliárdra nő, a kenőolajok termékdíjából 6,2 helyett 15,5 milliárd forintot remél a kormány, a reklámhordozó papírok termékdíjából 2 helyett 6,2 milliárdot, míg az elektromos és elektronikai berendezések termékdíja 2-ről több mint hatszorosára, 12,5 milliárd forintra emelkedik. Ezek mind a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz folynak be, ahogyan a vízkészletjárulék is, ahol 12 helyett 15 milliárd forintra számít a kormány.

A termékdíj-előirányzat 60 milliárd forintban való megállapításának pikantériája, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Illés Zoltán a költségvetés benyújtásának napján, múlt pénteken még 49 milliárd forint termékdíjbevételt említett 2012-re az MTI tudósítása szerint, amikor Oláh Lajosnak, az MSZP szakpolitikusának válaszolt. Oláh 60 milliárd forintról tudott.

Illés Zoltán akkor jelezte: személy szerint azt szerette volna leginkább elérni, hogy eredeti terveinek megfelelően 85 milliárd forintra rúgjon a termékdíj és efelett még 23 milliárd forint jusson a költségvetési befizetésre. Ez összesen 108 milliárd forintot tett volna ki. Most azonban 49 milliárd forint termékdíjjal számolnak.

A jövő évi költségvetésben szereplő adóemelésekről itt, a kiadásoldali érdekességekről itt olvashat. A hivatalos költségvetési bejelentésről itt írtunk.