Ezermilliárdos kiigazítást hoz a 2012-es költségvetés

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bemutatja a költségvetést hordozó pendrive-ot a Miniszterelnökségen tartott kormányszóvivői sajtótájékoztatón
Vágólapra másolva!
A korábban ismertetett sarokszámoknak megfelelő költségvetési tervet nyújtott be a parlamentnek a kormány. Matolcsy György a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az "ország pénzügyi, gazdasági védelmét szolgáló" költségvetés született.
Vágólapra másolva!

Az [origo] cikkeiből kiderül, hogy milyen korábban nem ismert adóterhek és bevételnövelő intézkedések szerepelnek a 2012-es költségvetés tervében.

A válságzónától való elrugaszkodás az országvédelmi költségvetés célja - így jellemezte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatot, amelyet a kormány pénteken nyújtott be az országgyűlésnek.

Visszajön a támogatott lakáshitel

A 2012-es költségvetés 1,5 százalékos növekedésen alapul, nagyobb is lehet ennél, de kisebbet is elbír, recesszióval nem számol a kormány - mondta Matolcsy György.

A nemzetgazdasági miniszter pénteken a kormányszóvivői tájékoztatón egyetértett azzal, hogy vannak kockázatok, de mint mondta, a kormány igen konzervatívan tervezett. A büdzsébe beépített foglalkoztatási, fogyasztási és beruházási folyamatok, a magyar ipar európai integráltsága és a 300 milliárd forintos tartalékolás reálissá teszik a 1,5 százalékos növekedést, a kockázatok ellenére - tette hozzá. Közölte azt is, hogy a kétgyermekes családoknak vagy 2 gyermeket vállaló pároknak új lakás építéséhez, vásárlásához ismét lesz kamattámogatás, erre 6,5 milliárd forintot irányoznak elő.

Öt cél

A jövő évi költségvetés öt cél köré szerveződik a tárcavezető elmondása szerint. Zárttá teszik a nyugdíjkasszát, ahonnan jövőre már csak a normál öregségi nyugdíjakat fizetik ki, a bevételek így fedezik a kiadásokat. A többi, eddig a nyugdíjkasszából finanszírozott ellátást (korhatár alatti, szolgálati, előre hozott nyugdíj) a Szociálpolitikai Alapba teszik, és onnan fizetik ki - ahogyan arról az [origo] korábban beszámolt.

A másik célja a büdzsének az egészségügyi kassza zárttá tételének elindítása. Az egészségügyi kassza bevételei nem érnék el a kiadásokat, ezért a lyuk egy részét a bejelentett járulékemeléssel (a munkavállalói egészségbiztosítási járulék egy százalékponttal nő), a vállalkozók járulékalapjának megemelésével (a minimálbér helyett annak másfélszerese lesz a járulék alapja részükre), valamint a baleseti adó bevezetésével tömi be a kormány. A lyuk másik részét az általános adóbevételekből foltozzák be, mondta Matolcsy.

"Befejezzük az egykulcsos adórendszerre való átállást" - jelentette ki Matolcsy a harmadik célként. Ennek ellenére a 202 ezer forint feletti bruttó bér esetén megmarad a félszuperbruttó adóalap, ezt 2013-ban vezetik ki. A 202 ezer feletti béreknél alkalmazott adóalap-növelő tétel miatt befolyó pluszbevételt az az alatt keresőknek adják, de hogy milyen formában, arról a kormány nem döntött, pedig eredetileg e hét szerdára volt kitűzve a határidő Matolcsy elé, hogy tegye le javaslatát az asztalra.

A miniszter most azt mondta, hogy a következő hetekben várják mindenki véleményét, hogy nézzen ki ez a kompenzációs rendszer, a kormány pedig októberben teszi meg javaslatát. Senki nem járhat azonban rosszabbul, ebből nem enged a kormány Matolcsy elmondása szerint.

A közmunkaprogram felfuttatása a negyedik cél, erre az idei pénz duplája, 132 milliárd forint juthat. A közmunkás bruttó bére 63 ezer forint lenne (azaz jócskán elmaradna a 92 ezer forintra emelendő minimálbértől). Annak a cégnek, amelyik közmunkást vesz fel, nem kell megfizetnie a munkáltatói 27 százalékos tb-járulékot, a közmunkásnak pedig a 10 százalékos nyugdíjjárulékot nem kell megfizetnie, csak a 16 százalékos szja-t és a 8,5 százalékos munkavállalói és egészségbiztosítási járulékot.

Az ötödik cél az erős védelmi vonal felállítása: 300 milliárdos tartalékot hoz létre a kormány három jogcímen azért, hogy ha bármi baj bekövetkezne, akkor is lehessen tartani a GDP 2,5 százalékában megállapított költségvetésihiány-célt.

Ezermilliárdos kiigazítás mellett lesz fejlesztés is

A hiánycsökkentés, több mint 1000 milliárd forintos kiigazítás mellett azonban Matolcsy szerint több pénz jut hat területre: oktatásra, egészségügyre, közbiztonságra, gazdaságfejlesztésre, társadalmi felzárkóztatásra és a hatékony államra. Mindezt Matolcsy szerint úgy éri el a költségvetés, hogy "növeljük a hatékonyságot", "megújítjuk, átszervezzük az államot", és több uniós pénz fog landolni a gazdaságban, mint idén. Bár a miniszter bővebben nem beszélt róla, az állam átszervezése - mint az [origo] megírta - azt jelentheti, hogy az állam ezentúl nem fog ellátni olyan feladatokat, amelyeket eddig ellátott.

Közölte, hogy akit elbocsátanak a közszférából - a központi közigazgatásból a kormány mostani tervei szerint 5500 embert -, azoknál jelentős járulékkedvezménnyel ösztönzi az állam az újrafoglalkoztatást: az őket felvevő cégek a munkáltatói tb-járulék felét kell csak hogy megfizessék. Aki pedig a rokkantnyugdíj-rendszerből kikerülőt alkalmaz, az teljesen mentesül ezen járulék megfizetése alól.

A tárcavezető közölte, hogy a kormány egy otthonteremtési programot indít hamarosan az útjára. A terv az, hogy azok kaphassanak vissza nem térítendő állami támogatást, akik gyereket nevelnek vagy vállalnak és új lakást építenek vagy vesznek, illetve azok kapjanak állami kamattámogatást, akik a gyerekvállalás mellett új vagy használt lakást akarnak venni.

A jövő évi költségvetés biztonságos, az ország pénzügyi, gazdasági védelmét szolgáló büdzsé lesz, a hiány tovább csökken jövőre, az idei, a GDP 2,94 százalékáról 2,5 százalékára - állította Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken kormányszóvivői tájékoztatón. A költségvetést a tervek szerint december közepén fogadhatja el a parlament.

Rogán: 10 ezerrel nő a minimálbéres gyerekesek keresete

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a költségvetés legnagyobb erénye, hogy ezzel elkerüli az ország a görög utat. A politikus szerint a büdzsé szilárd alapokra épül. Az adóterhek nem emelkednek.