Ötvenmilliárd forintból épülne bioetanol-üzem Mohácson

Vágólapra másolva!
Mohácson 2014-re januárjára készülhet el az a bioetanol gyártással foglalkozó üzem, amelyet egy amerikai-ír vállalkozás tervez. A cég szerint Európa legnagyobb ilyen jellegű gyára épül, amely közvetve akár ezer új munkahelyet jelent majd a térségben.
Vágólapra másolva!

Bioetanol-üzemet építene egy amerikai-ír vállalkozás a Baranya megyei Mohácson. A fejlesztés ezer munkahelyet jelentene a térségben - írja az Új Dunántúli Napló. A napilap pénteki száma úgy tudja: a mohácsi önkormányzat csütörtöki ülésén jóváhagyta a település és a Pannónia Ethanol Zrt. közötti megállapodást - ezzel elhárult az elvi akadálya annak, hogy a cég megépítse az üzemet. A tervezett beruházás mintegy ötvenmilliárd forintba kerül, megvalósításának határideje pedig 2014. januárja.

Az üzem a cég szerint Európa legnagyobb bioetanol-előállítója lesz, ha elkészül - írja a napilap. Az új munkahelyek mellett évente 300 millió forintos többletbevételre tehet szert a város a megnövekedő iparűzési adóból.

A baranyai napilap értesülései szerint a gyár építésén háromszázötvenen dolgozhatnak, elkészülte után pedig hetvenöten találhatnak állásra az üzemben. Közvetve mintegy ezer munkahelyet is jelenthet a beruházás, hiszen az alapanyag, a kukorica előállítói számára is megélhetést kínálhat.