Matolcsy: Hosszú válságra kell felkészülni

Vágólapra másolva!
A nemzetgazdasági miniszter szerint a forgalmi adók területén van tennivaló, de a jövedelemadókat nem szabad emelni, erről ő maga beszélt, miután Orbán Viktor kormányfővel közösen egyeztetett 11 közgazdásszal az euróválság Magyarországra gyakorolt hatásairól.
Vágólapra másolva!

Hallgassa meg, mit mondott a kormányfő szóvivője és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arról a megbeszélésről, amelyen 11, általuk meghívott közgazdász fejtette ki álláspontját a mostani helyzetről, Magyarország lehetőségeiről!