Kikapcsolták a fűtést, és nincs meleg víz az esztergomi élményfürdőben

Vágólapra másolva!
Nem szolgáltat többé meleg vizet és hőt az esztergomi Aquasziget élményfürdőnek a Dalkia Energia Zrt. A cég a felhalmozódott tartozásokkal és azzal indokolja döntését, hogy nem sok esélyt lát a fizetési hajlandóságra.
Vágólapra másolva!

Hetvenmillió forintra rúgó ki nem fizetett számlák miatt leállítja az Aquasziget Esztergom élményfürdő melegvíz- és hőszolgáltatását a Dalkia Energia Zrt. A cég még 2006-ban kötött 15 évre szóló szerződést a komplexumot üzemeltető Esztergomi Fürdő Zrt.-vel, többek között a folyamatos energiaszolgáltatásra. Az elmúlt években az üzemeltető egyre komolyabb kintlevőségeket halmozott fel - olvasható a cég közleményében.

"Mivel nem kiemelt szociális célról, hanem jóléti funkciót betöltő intézményről van szó, társaságunknak a méltányossági kritériumokat is mérlegelve arra a döntésre kellett jutnia, hogy élni kíván a fizetési ütemezési megállapodásban biztosított lehetőségével, és leállítja a szolgáltatást" - mondta Asztalos Andrea, a cég kommunikációs igazgatója.