Elhalasztotta a kormány a felszámolói névjegyzék pályázatát

Vágólapra másolva!
Hétévente új felszámolói névjegyzéket kell összeállítani, az új jegyzékre kiírt pályázat határidejét a kormány július 1-jéről december 31-re tolta ki.
Vágólapra másolva!

Új felszámolói névjegyzék létrehozására - az eredeti július 1-jei határidő helyett - december 31-ig kell pályázatot kiírni, az erről szóló kormányrendelet a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.

A kormány korábbi rendelete szerint hétévente új felszámolói névjegyzéket kell létrehozni. Ennek a keretszámát ugyan a kormány határozza meg, de előtte ki kell kérnie az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala véleményét, amely az ügyforgalom adatai alapján jelzi, hány felszámolóra van szükség.

A kormány korábban ez év július 1-jéig rendelte el a pályázat kiírását úgy, hogy a pályázat beadási ideje nem lehet korábban 2012. április 1-jénél. A mostani módosítás december 31-ig teszi kötelezővé a pályázat kiírását úgy, hogy a beadási határidő legkorábbi időpontja 2012. július 1-je. Változatlan feltétel, hogy az új keretszámnak legalább egyötöddel meg kell haladnia a korábbit.