Orbán: Történelmi segítséget kaptunk Kínától

Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja a hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfőt
Vágólapra másolva!
Kína magyar állampapírt vásárol, és nagyszabású vegyipari, valamint logisztikai befektetéseket tervez Magyarországon - derült ki Orbán Viktor miniszterelnök és Ven Csia-pao kínai kormányfő közös sajtótájékoztatóján. A két politikus több jelentős gazdasági megállapodást jelentett be, Orbán szerint "új és nagy jelentőségű szövetséget" kötöttünk Kínával, melynek alapja az, hogy hasonlóképpen gondolkodunk a jövőről.
Vágólapra másolva!

Egy tucat államközi megállapodást írt alá Magyarország és Kína, egyebek mellett arról, hogy az ázsiai ország kész "bizonyos összegű" magyar államkötvényt vásárolni a jövőben - jelentette be Orbán Viktor magyar és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök szombaton, a parlamentben tartott közös sajtótájékoztatóján.

A további megállapodások között szerepel egy konkrét, egymilliárd dollár értékű magyarországi vegyipari befektetés a kínai fél részéről, egy egymilliárd eurós projektfinanszírozási hitelkeret biztosítása a kínai fejlesztési banktól, továbbá az, hogy Kína Magyarországon kívánja létrehozni logisztikai-közlekedési platformját az Európai Unióban. Mindkét politikus megemlítette, hogy a cél a két ország közötti kereskedelmi forgalom jelenlegi értékének a duplájára, 20 milliárd dollárra emelése 2015-ig.

Orbán Viktor úgy értékelte a tárgyalásokat, hogy új és nagy jelentőségű szövetséget kötöttünk Kínával, ami "mérföldkő és hatalmas siker" Magyarország számára. Azt mondta, Magyarország az euroatlanti kapcsolatrendszer jól működő szövetségeinek tagja, de "megújulásunk sikerességéhez , ahhoz, hogy végre tudjuk hajtani a teljes gazdasági fordulatot, új típusú szövetségekre és szövetségesekre is szükségünk van". Kínával szerinte ilyen új szövetségesei lehetünk egymásnak.

Munka nélkül nincs gyarapodás

Kijelentette, az együttműködés erős alapja a kölcsönös tisztelet és az, hogy "hasonlóképpen gondolkodunk a jövőről": mindkét ország elveti azt, hogy lehetséges munka nélkül is gyarapodni. Magyarország elkötelezte magát a munkaalapú gazdaság és az értékteremtő munka mellett, nemet mondott a spekulatív és fenntarthatatlan gazdálkodásra, de ez még csak a kezdet - tette hozzá. Közölte, hogy Ven Csia-pao meghívta egy jövő évi kínai látogatásra, ő pedig köszönettel elfogadta a meghívást.

Orbán azt is mondta, örül, hogy egy olyan állam miniszterelnökét fogadhatja, amely nemcsak saját népének boldogulását segítette elő az elmúlt években, hanem a teljesítményével a globális jóléthez is nagyszerű módon járult hozzá. Megjegyezte, nem ismerünk a történelemben példát arra, hogy olyan rövid idő alatt annyi embert sikerült volna a szegénységből kiemelni, mint Kínában az utóbbi időben.

Ven Csia-pao optimistán beszélt a két ország fejlődésének lehetőségeiről, mondván, a hagyományos barátság nem változott az elmúlt évtizedekben, és Kína továbbra is fontosnak tartja a "baráti együttműködést".

Kína bízik a magyar gazdaság fejlődésében

Azt mondta, Kína bízik a magyar gazdaság fejlődésében, ezért is hajlandó magyar államkötvényeket vásárolni. Különösen fontos feladatnak nevezte a két ország vállalatai közötti kapcsolatok javításának elősegítését és a kulturális kapcsolatok erősítését, ennek jegyében 150 magyar fiatal meghívását és közös kulturális központ létrehozását ígérte. "Új fejezetet nyitunk a kínai-európai kapcsolatokban" - jelentette ki.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Kattintson a képre!

Orbán Viktor egy kérdésre válaszolva azt mondta, arra van szükség, hogy a következő generáció is megértse, miért rendkívül fontos a kínai szövetség, ezért nagy létszámú állami ösztöndíjkeretek létrehozása is a célok között szerepel. "Csak rajtunk múlik, hogy a most kínálkozó lehetőséget kihasználjuk-e" - jelentette ki.

Kína államkötvény-vásárlásáról Orbán azt mondta, Magyarország képes magát finanszírozni a piacról, de "óriási biztonságot" jelent, ha Kína is vesz államkötvényt. Ezzel Orbán szerint eltűnik az ország finanszírozásának középtávú bizonytalansága. "Történelmi segítséget kaptunk Kínától, erre szükségünk van ahhoz, hogy végig tudjunk menni a gazdaság újjászervezésének útján" - mondta a magyar kormányfő.

Kína támogatja az eurót

Arra a kérdésre, hogy elvi, ideológiai kérdésekről esett-e szó, azt válaszolta, ebben a témában mindkét félnek az az álláspontja, hogy "tiszteletben tartjuk egymás politikáját".

Ven Csia-pao az európai adósságválsággal kapcsolatos kérdésre at mondta, bízik az európai gazdaság erejében, és megígérte, hogy Kína következetesen támogatni fogja az európai gazdaságot és az eurót.

A gazdasági megállapodások részleteiről a két politikus várhatóan a Magyar Tudományos Akadémián délután tartandó gazdasági fórumon számol be.

Katonai tiszteletadással fogadták a kormányfőt

Orbán Viktor délelőtt, a Kossuth téren katonai tiszteletadás mellett fogadta Ven Csia-paót. A Kossuth téren megjelent több kormánytag, így Martonyi János külügyminiszter, Fellegi Tamás, a fejlesztési tárca vezetője, Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Ven Csia-pao a Parlament erkélyén aláír egy focilabdát emlékül Orbánnak

Ven Csia-pao előző nap érkezett meg ötnapos európai körútja első állomására, péntek délután az ELTE-n kínai szakos diákokkal és Magyarországon élő kínaiakkal találkozott. Budapest után Berlint és Londont keresi fel. A kínai politikussal több száz üzletember és újságíró érkezett Magyarországra, de a jelek szerint civilek is vannak a kíséretében, a kordonon kívül többtucatnyian magyar és kínai zászlókat lengetve köszöntötték.

Orbán Viktor 2010. novemberi, sanghaji látogatásán hívta meg Ven Csia-paót, összhangban a kormány azon törekvésével, hogy szorosabbra fűzze a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat. A miniszterelnök látogatása az Orbán-kormány külpolitikai stratégiájának eddigi leglátványosabb eredménye. Orbán Viktor már 2009 őszén, a kormányzásra készülve Kínába utazott, májusban pedig tárgyalt a kínai kommunisták egyik pártvezetőjével a Fidesz és a Kínai Kommunista Párt kapcsolatainak szorosabbra fűzéséről.

Fellegi Tamás a kormányváltás óta többször járt Kínában, áprilisban a MÁV vezérigazgatójával közösen együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Vasútépítő Vállalattal. Arról, hogy mi lehet a jelentősége a kínai és a magyar gazdasági szereplők együttműködésének, itt olvashat.

A nagykövet szerint Magyarország Kelet-Közép-Európa kapuja

Kína eldöntötte, hogy a kétoldalú kereskedelem és befektetések bővítésével, az infrastruktúra és a finanszírozás terén történő együttműködés erősítésével elmélyíti kapcsolatait Magyarországgal, Kelet-Közép-Európa kapujával - mondta a budapesti kínai nagykövet, Gao Jian, a China Daily angol nyelvű kínai napilap szombati számában megjelent interjúban.

"Úgy látom, mindkét ország kiemelt fontosságúnak tekinti a gazdasági fejlesztést, ezért óriási potenciál van az együttműködésben" - idézte a diplomatát a China Daily. Gao Jian hozzátette, Ven Csia-pao látogatása új szintre fogja emelni a két országnak az elmúlt tíz évben már sokat fejlődött kapcsolatait.