Olvashatóbbak és részletesebbek lesznek az élelmiszer-címkék

Vágólapra másolva!
Egy uniós javaslat szerint az élelmiszerek csomagolásán a jövőben a mostaninál több információ lesz az összetételről, fel kell tüntetni többek között a tápértéket, a zsír-, cukor- és sótartalmat. Az új szabályozás célja többek közöt az egészséges táplálkozás elősegítése és az élelmiszer-utánzatok kiszűrése.
Vágólapra másolva!

Az uniós tagállamok támogatták a magyar elnökség és az Európai Parlament élelmiszer-jelölésekről szóló javaslatát. A jogszabály végleges szövege nem ró túlzott terheket a kis- és középvállalkozásokra, de a fogyasztók tájákoztatását javítja.

A Vidékfejlesztési Minisztérium és a Külügyminisztérium által kiadott közlemény szerint a legfőbb eredmény, hogy a jövőben az előrecsomagolt élelmiszereken kötelező lesz feltüntetni a tápanyag-összetételi információkat, vagyis az energiaértéket és a zsír, a telített zsírsavak, a szénhidrátok, a protein, a cukrok és a só mennyiségét, minden esetben 100 grammra vagy 100 milliliterre vetítve. A gyártó ezek mellett más mennyiségre vonatkozó adatokat is feltüntethet.

A javaslat értelmében jobban olvashatóak lesznek a csomagoláson lévő feliratok: minden kötelező információt legalább 1,2 milliméteres betűkkel kell feltüntetni; kivéve, ha a csomagolás legnagyobb felülete kevesebb, mint 80 négyzetcentiméter, az ilyen termékek esetében legalább 0,9 milliméteresnek kell lennie a betűknek.

A nemzetközileg elfogadott és követett élelmiszerkódex szerint az élelmiszer nevét, a lehetséges allergéneket, a nettó tömeget és a lejárat dátumát mindig jelölni kell, függetlenül a csomag méretétől. A származási ország feltüntetésére vonatkozó kötelező szabály eddig - az egykori kergemarhakór-járvány miatt - marhahúsra volt érvényben, az új szabályok azonban ezt kiterjesztik majd a sertés-, bárány-, kecske- és szárnyashúsokra is. Szintén fel kell majd tüntetni az eredetet a gyümölcsök, zöldségek, méz és olívaolaj, valamint minden olyan élelmiszer esetén, ahol ennek hiánya a fogyasztó számára félrevezető lehet. A jövőben az egyéb összetevők mellett kell majd feltüntetni az allergén anyagokat is. Hasonlóan fogyasztóvédelmi megfontolásból írták elő azt is, hogy a növényi olajoknál fel kell tüntetni, hogy milyen növényből származnak. Az új rendelet szigorítja a félrevezető termékmegjelölésre vonatkozó szabályokat is, így például kötelező lesz megjelölni a más élelmiszerekre emlékeztető, de eltérő összetevőkből készült termékeket is.