A honvédség és a rendőrségi elitcsapat a költségvetési zárolás vesztesei

Vágólapra másolva!
A tavaszi, 250 milliárdos költségvetési zárolás miatt a honvédség idei büdzséjének tíz százalékát, míg a rendőrségi elitcsapat, a Terrorelhárítási Központ pedig az ötödét veszítette el - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A fegyveres testületek a kormány által még tavasszal elhatározott, 250 milliárd forintos költségvetési zárolás legnagyobb vesztesei - írta a szerdai Napi Gazdaság a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) által nyilvánosságra hozott adatok alapján. A napilap emlékeztetett arra, hogy a civil szervezet - amely a volt Költségvetési Tanács egykori elemzőiből alakult - beperelte a Magyar Államkincstárt az adatok megismerhetősége érdekében.

A Napi Gazdaság felidézte, hogy a zárolásokról eddig csak részletes információk voltak, ugyanis az adatokat néhány tárca nyilvánosságra hozta, mások viszont nem. Az adatsor szerint a zárolás legnagyobb vesztese a honvédség, ahonnan 23 milliárd forintot vonnak el. A rendőrség 222 milliárdos büdzséjéből 19 milliárdot zároltak - olvasható a cikkben. A Terrorelhárítási Központ (TEK) 12,7 milliárdjából 2,4 milliárd forintot vontak el.

A napilap kitért arra, hogy a zárolt összegeket a kormány eredeti határozata szerint novemberben visszakaphatták volna a tárcák, de az ezzel kapcsolatos újabb döntés szerint a zárolások véglegesek.