Újra megpróbálhatja eladni az Opelt a GM

Vágólapra másolva!
Német lapértesülések szerint újra eladná a General Motors az Opelt - írta a Reuters csütörtökön. A német autógyártó a lapok szerint egy kínai autógyár vagy a szintén német Volkswagen kezébe kerülhet.
Vágólapra másolva!

Az amerikai General Motors tervei szerint újra eladná az Opelt - közölte csütörtökön a Reuters német sajtóorgánumokra hivatkozva. A német Auto Bild és a Spiegel online kiadása a lehetséges vevők között egy kínai autógyártót, valamint a szintén német Volkswagent említette, az utóbbi állítólag 20 milliárd eurót is képes lenne mozgósítani az üzlethez.

A GM már 2009-ben is megpróbálta eladni az Opelt, de hónapokon át tartó tárgyalások után úgy döntött, megtartja és gyökeresen átalakítja az autógyártót, hogy az újra növekedési pályára állhasson. Az Opel a 2010-es évben 1,6 milliárd eurós veszteséget könyvelt el. Az Opel "puszta spekulációnak" nevezte a két lapban megjelent értesüléseket, és az anyacég GM-hez fordult, hogy az amerikai vállalat cáfolja meg a hírt.

Az Opel áprilisban kezdte meg a szentgotthárdi motorgyárának bővítését, az 500 millió eurós beruházás 2012 végén fejeződik be.