Feljeszt és kétezer munkahelyet teremt Magyarországon a Huawei

Vágólapra másolva!
Európai logisztikai központ hozna létre Magyarországon a Huawei. A kínai távközlési vállalat itteni gyártókapacitását is bővítené.
Vágólapra másolva!

Magyarországon építené fel európai logisztikai centrumát a Huawei kínai távközlési vállalat 2011-ben - közölte szerdán William Chen, a cég európai ellátó központjának igazgatója. Egyben elmondta: Az új központ helyét két hónapon belül jelölik ki.

William Chen beszámolt arról, hogy a logisztikai központ tervezésével párhuzamosan megkezdik a gyártókapacitás növelését, amellyel a magyarországi termelésből származó bevétel a 2009-es 300 millió, a 2010-es 600 millió és az idei 1,2 milliárd bevétel után jövőre várhatóan eléri a 3 milliárd dollárt. A gyárnál és beszállítóknál alkalmazottak száma pedig a mostani ezerről várhatóan 3 ezerre nő.

A Huawei 2004-ben jelent meg Magyarországon, ahol mára európai ellátó központot hozott létre. Jelenleg Komáromban és Pécsen termeltet, a baranyai megyeszékhelyen a finn Elcoteq gyártóbázisán telekommunikációs hálózati rendszereket készíttet a vállalat mintegy félezer alkalmazottjával. A cég a jövő hónaptól Pécsről kívánja megoldani nyugat-afrikai partnerei ellátását.