Ritkábbak lehetnek a munkaügyi ellenőrzések a kis- és középvállalkozásoknál

Vágólapra másolva!
A múlt pénteken benyújtott új munkaügyi törvénycsomag alapján a BDO tanácsadó cég úgy véli, hogy a munkaügyi ellenőrzések fő csapásiránya a kis- és középvállalkozásokról a nagyobb foglalkoztatók irányába tolódik.
Vágólapra másolva!

A múlt héten pénteken nyújtotta be az új munkaügyi törvénycsomag tervezetét Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A csomag eddig kevésbé ismert részleteit gyűjtötte össze a BDO Magyarország tanácsadó cég.

Összefoglalójuk szerint némi lazítás várható a munkaügyi ellenőrzések kapcsán például az első alkalommal hibázó kis- és középvállalkozás (kkv) munkáltató nem kap munkaügyi bírságot, csak figyelmeztetést. A cég szakértője szerint várhatóan a munkaügyi ellenőrzések fő csapásiránya a kkv-król eltolódik a nagyobb foglalkoztatók irányába.

Változik az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény is, ahol kifejezetten kkv-barát változások várhatók - írja a BDO. A tervezet kimondja, hogy egyszerűsített foglalkoztatásra irányuló írásos munkaszerződés esetén nem kell írásos munkaidő-nyilvántartást vezetni, és a munkabérről sem kell írásos elszámolást adni.

A múlt pénteki törvénycsomag szerint negyvennégy órát lehet majd dolgoztatni negyvenórányi bérért olyan átmeneti időszakban, amikor a leállás miatt kiesett munkaidőt kell pótolni. Szerepel még benne többek közt az is, hogy az eddigi három helyett hat hónapos próbaidőt írhatnak elő a munkáltatók.