Negyven százalékkal enyhítené a gazdák májusi fagykárát az agrártárca

Vágólapra másolva!
Kárenyhítési csomagot dolgoz ki az agrártárca a májusi fagykárokat szenvedett gazdálkodók számára. A minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy legalább negyvenszázalékos kárenyhítési mértéket akarnak elérni.
Vágólapra másolva!

Az agrártárca a májusi fagykárokat szenvedett gazdálkodók számára kárenyhítési csomagot dolgoz ki, azt szeretnék elérni, hogy a kárenyhítés mértéke legalább a 40 százalékot elérje - hangsúlyozta Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára hétfőn az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén.

A Mezőgazdasági Bizottság megtárgyalta, és nem vette tárgysorozatba Gőgös Zoltán és több szocialista képviselő indítványát a rendkívüli időjárás miatt kialakult mezőgazdasági károk enyhítéséhez szükséges intézkedésekről.

Feldman Zsolt egyetértett azzal, hogy a májusi fagykár kezelendő kérdés, de mint mondta a benyújtott határozattervezetet a kormány nem támogatja, mert olyan típusú javaslat, amelyet technikailag nem lehet kezelni.

A június elsejei adatok szerint a májusi fagy miatt a károsodott területek nagysága 41 150 hektár, és 10 314 termelőt érint, a kiesett hozamértéket még nem lehet meg mondani. Az eddigi adatok szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 26 184 hektár, Bács-Kiskun megyében 4095 hektár, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2978 hektár terület károsodott.