Néhány hónap precíz legózás kell az Orbán által emlegetett házakhoz

készház, Pilisszentiván
Vágólapra másolva!
A kormány könnyűszerkezetes házakat építene a lakásukat elvesztő devizahiteleseknek Orbán Viktor miniszterelnök szerint. Egy ilyen kisebb épület 4-5 millió, egy közepes méretű 7-12 millió forintba kerül. Mivel a házakat összerakni aprólékos munka, ezért a közmunkások Orbán által említett bevonása gondokat okozhat. Ha a program megvalósul, akkor hatalmas megrendelést kaphatnak a készházépítők.
Vágólapra másolva!

"Egy hatvan négyzetméteres könnyűszerkezetes ház ára minőségtől és műszaki tartalomtól függően 7 és féltől 12 millió forintig terjed, egy kisebb, 40 négyzetméteres már valószínűleg 4-5 milliótól elérhető lehet, bár ilyen kis típusból ma elég kevés van a piacon" - mondta az [origo] kérdésére Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke.

Orbán Viktor miniszterelnök a Blikkben pénteken megjelent interjúban azt mondta, a bedőlő jelzáloghitelek miatt lakásukat elvesztő családok egy része számára az állam könnyűszerkezetes házakat építene, "amerikai típusú" technológiával, gyerekszámtól függően 40, 50, 60, illetve 80 négyzetméter alapterülettel. Azt is megemlítette, hogy a kormány Budapest környékén már keresi ehhez az állami területeket.

Nehezen fér bele az ár a kormány tervébe

Ezer ilyen ház felépítése tehát hét-nyolcmilliárd forintjába kerülne a költségvetésnek, ha hét-nyolcmillió forintos átlagos árral számolunk. Hogy összesen hány darabra lehet szükség, és ez mennyibe kerülne, arról nem hangzott még el semmilyen konkrétum.

Matolcsy Görgy gazdasági miniszter az Fn.hu pénteki interjújában azt mondta, jövőre ötmilliárd forintot szánnak a bajba került hitelesek lakásgondjainak megoldására - de ebben benne van a lakások megvásárlására létrehozandó leendő eszközkezelő költsége is. Ma már több mint százezer hátralékos jelzáloghitel-adós van, egyelőre nem tudni, hogyan oszlanak majd meg közöttük a kormány által felvázolt, az utcára kerülést megelőző megoldások.

Forrás: MTI/Balaton József

Precizitást igényel

A választás valószínűleg azért esett a könnyűszerkezetes technológiára, mert ezzel gyorsan (3-4 hónap alatt) felépíthető egy ház, melynek az energiahatékonysági tulajdonságai is kimondottan kedvezőek. A kormányfő által ismertetett elképzelés bizonytalan része, hogy - mint azt Matolcsy György is megerősítette az említett nyilatkozatában - közmunkásokat vonnának be, vélhetően költségcsökkentő céllal.

"Mivel ez a módszer jellegénél fogva magas fokú szakképzettséget és precizitást igényel, teljesen elképzelhetetlen, hogy bármely, magára valamit is adó cég bevállalja, hogy közmunkásokkal végzi el a feladatot. Egyedül az előkészítésben, az építési terület tereprendezésénél jöhet szóba a részvételük" - mondta az [origo]-nak egy készházépítő vállalkozás neve elhallgatását kérő vezetője. Kérdésünkre hozzátette, ez a tevékenység egy átlagos építkezés nagyjából 5 százalékát teszi ki, ezen tehát nem fog sokat spórolni az állam.

"Péntek reggel megkaptuk a felhívást, hogy készítsünk árajánlatot a felépítendő házakra, egyelőre darabszám nélkül. Tizennégy olyan könnyűszerkezetes és készházakat építő cég van Magyarországon, amely rendelkezik a Makész nevű minőségi tanúsítvánnyal, ezek a vállalkozások közösen állítják össze az árajánlatot, többféle műszaki tartalomra" - tájékoztatott Kárpáti József.

Nagy falat az építőknek

A tagozatvezető szerint az érintett cégek maximális kapacitása egy év alatt 1200-1500 ház lehet, ez a jelenlegi megrendelésállományuk legalább négyszerese, tehát nagyon jól járhatnak a programmal. A válságban az építőipar egészéhez hasonlóan óriási, 60 százalék fölötti mértékű visszaesést szenvedett el a szektor, Kárpáti szerint öt Makész-védjegyes társaság szűnt meg az utóbbi három évben.

A házépítési program még tervezési fázisban van, ennél többet a Belügyminisztérium nem akar az ügyről elárulni - mondta a tárca sajtófőnöke, Mányai Zoltán, amikor közölte, hogy Szaló Péter területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár visszavonja az [origo]-nak nem sokkal korábban adott nyilatkozatát. Szaló Péter elsősorban arról beszélt, hogy mikor kerülhet a kérdés a kormány elé, illetve várhatóan mikor indul el a házépítési program.

Mi az a könnyűszerkezetes ház?

Általában akkor számít egy épület könnyűszerkezetesnek, ha legfeljebb 300 kilogramm esik egy négyzetméterre. A két legalapvetőbb anyag a fa és a fém, melyek között fogyasztói szempontból nagy különbség nincs. Az előregyártottság mértékében több fokozatot különböztetnek meg, a legmodernebb technológia a készház (mely nem feltétlenül könnyűszerkezetes, bár általában igen). A készház azt jelenti, hogy a fal és a födém teljes egészében gyárban készül, akár még a vakolat is ott kerül rá, és ezután egyben szállítják a helyszínre, vagy nagyobb elemeket szerelnek ott össze. A készházak 90 százalékban favázasak, hőszigetelésük átlagosan 30 százalékkal jobb, mint a hagyományos házaké. További előnyük, hogy a kialkudott árhoz képest utólagos pluszköltségtől nem kell tartani, és az időjárástól függetlenül meglehetősen gyorsan elkészülnek.



Néhány napja született meg a program

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly nyáron, az első gazdasági akcióterv ismertetésekor tett ígéretet arra, hogy kilakoltatási moratóriumot jelentenek be, és tárgyalásokat kezdeményeznek a hitelezőkkel a bajbajutottak megsegítéséről. A kormányfő akkor azt mondta, Magyarországon az angolszász országokkal ellentétben nem lehet megtenni azt, hogy a bajba jutott lakáshiteleseket utcára tegyék, mert nem áll rendelkezésre az az intézményrendszer, amely segíthetné őket. Később a kormány képviselői egyeztetéseket kezdtek a bankokkal, hogy milyen intézkedésekkel lehet segíteni a bajba jutott hiteleseken, ennek eredményeként született meg az otthonvédelmi program, amelyet hétfőn ismertetett Orbán Viktor kormányfő, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke.

A terv szerint megszűnik a jelzáloghitelpiac fejlődését akadályozó, a törlesztési morálra negatív hatás gyakorló kilakoltatási moratórium, és lehetővé teszik, hogy a devizában eladósodott háztartások 2014 végéig rögzített árfolyamon törlesszék adósságukat. Emellett a program a nagyobb lakásból kisebb lakásba költözőknek állami segítséget biztosít. Létrehozzák a Nemzeti Eszközkezelő Társaságot (NET), amely új házépítési programot indít útjára. A NET emellett megvásárolhatja a bedőlt hitelekkel érintett és árverésre bocsátott ingatlanokat, amelyeket aztán bérbe ad az addigi tulajdonosnak.