Napi Gazdaság: Duplájára bővítené épülő üzemét a Mercedes Kecskeméten

társasági adó, gyár, gazdasági versenyképesség, Mercedes, Kecskemét
Vágólapra másolva!
Duplájára bővítené a jelenleg is épülő üzemét a Daimler Kecskeméten - írja a Napi Gazdaság piaci forrásokra hivatkozva. A Reuters hírügynökségnek a Daimler szóvivője emailben azt írta, hogy jelenleg nem tervezik az üzem bővítését.
Vágólapra másolva!

A Daimler duplájára bővítené a jelenleg is épülő üzemét Kecskeméten - értesült a Napi Gazdaság piaci forrásokból. A lap azt írja kormányzati forrásokra hivatkozva, hogy hamarosan komoly bejelentések várhatók.

"Neveket nem említhetek, de rendkívül biztató, hogy jó néhány nagy beruházó akkora telkeket vesz és olyan oktatási háttérbázisokat épít ki, amiben benne van, hogy a jelenlegi vagy tervezett kapacitáshoz képest 30-40-50 százalékos vagy akár 100 százalékos növelés lehet a jövőben" - mondta a Napi Gazdaságnak Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Becsey szerint a Daimler 400 hektáros területét látva például elég nyilvánvaló, hogy 10-15 éves távlatban nem abban az évi 100 ezer darabos perspektívában gondolkodik, amelyről most szó van.

A gazdasági napilap írása szerint a Daimlernek már konkrét tervei vannak: a tervrajzok elkészültek egy ugyanakkora területű gyárról, és amennyiben megszületik a végső döntés a beruházásról, már csak az építési engedélyeket kell beszereznie a német autógyártónak. Az új beruházás értéke körülbelül 600 millió euróra rúghat a lap szerint, abból kiindulva, hogy a mostani beruházás 800 millió eurót tesz ki, ám csak a gyárépületet másolnák le, az irodákat nem.

A Reuters hírügynökségnek a Daimler szóvivője emailben ugyanakkor azt írta csütörtökön, hogy jelenleg nem tervezik az üzem bővítését.

A Iveco lehet a következő befektető

A Napi Gazdaság arról is írt, hogy a nagy járműipari befektetők közül az Iveco lehet a következő, amely magyarországi gyártásba kezd. Az írás szerint az olasz cég sajtóirodáján az értesülést nem cáfolták és nem is erősítették meg, de magyar kormányzati források megerősítették a tárgyalások tényét.

Az Iveco csütörtökön cáfolta, hogy beruházást tervezne Magyarországon, és a Napi Gazdasággal lapzárta után azt közölte, hogy "jelen pillanatban az Iveco részéről nincs kilátásban semmilyen beruházás Magyarországon".