Vágólapra másolva!
A teljes magán-nyugdíjpénztári vagyon meghaladja a háromezer milliárd forintot, ennek legnagyobb részét a magyar állampapírok, a befektetési jegyek és a részvények teszik ki. A pénztárak megkezdték volt tagjaik vagyonának eljuttatását az államnak.
Vágólapra másolva!

A magánnyugdíjpénztáraknak június 12-ig kell a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaphoz eljuttatniuk volt tagjaik vagyonát, az átadási folyamat már elkezdődött. A magánnyugdíjpénztárak önkéntes adatszolgáltatásán alapuló összegzés szerint a teljes magánnyugdíjpénztári vagyon 2011. március 31-én 3162 milliárd forint volt, ebből a magyar állampapírok 1529 milliárd, befektetési jegyek 1085 milliárd, a részvények 343 milliárd, a jelzáloglevelek pedig 78 milliárd forintot tettek ki. Az állami rendszerbe visszalépő tagok után 2011. június 12-ig átutalandó teljes vagyon értéke az előzetes adatok alapján meghaladhatja a 2800 milliárd forintot - mondta Bába Julianna, a Pénztárszövetség elnöke.

A szektor egészére vonatkozó reálhozamokból és a pénztári vagyon változásából becsült adatok alapján az 1998 és 2010 közötti időszakban a pénztárak összességében 220 milliárd forint körüli reálhozamot termeltek. Ehhez jön még a tagdíj-kiegészítés is, ami 41,7 milliárd forint. A számítások alapján a társadalombiztosítási rendszerbe visszalépő, volt magán-nyugdíjpénztári tagoknak kifizetett összeg így meghaladhatja a 260 milliárd forintot.