Százezer céget is törölhet az adóhivatal a számviteli beszámoló hiánya miatt

Vágólapra másolva!
Április végéig huszonkétezer vállalkozást zárt be az adóhivatal a számviteli beszámoló hiánya miatt - írja a Magyar Nemzet. Szakértők szerint a hatóság két-három év alatt akár százezer társaságot is kirostálhat, főként az építőiparból és a kereskedelemből.
Vágólapra másolva!

Átrostálja a cégvilágot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - olvasható a szerdai Magyar Nemzetben. A napilap a NAV-tól megtudta, hogy a hivatal először az állami adatbázisokat veti össze, így szerez tudomást arról, mely cégek nem küldték meg a beszámolót gazdálkodásuk eredményéről a határidő leteltéig.

Eddig 125 ezer cég kapott hatósági felszólítást a mulasztás miatt, ez azt jelenti, hogy a társaságok közel harmada nem tartotta be a rendelkezéseket. A számviteli beszámoló hiánya akár a társaság törlését is maga után vonhatja.

A határidő után még tizenöt napot ad a hatóság a cégeknek arra, hogy pótolják az elmulasztott beszámolót, aki azonban ennyi idő alatt sem küldi el, annak akár az adószámát is felfüggeszthetik. A NAV április végéig 37 ezer társaságnál alkalmazta ezt a szankciót - írja a Magyar Nemzet.

A Coface hitelminősítő cég kereskedelmi vezetője a lapnak elmondta, hogy ha nem lankad a hivatal lendülete, akkor két-három év alatt akár ötven-, százezer vállalkozást is eltávolíthat a magyar piacról.