Az IMF segítségét kéri Fehéroroszország

Vágólapra másolva!
Újabb pénzügyi segítségért fordul a fehérorosz kormány a Nemzetközi Valutalaphoz (IMF). Az akár nyolcmilliárd dollárt is elérő segélycsomagra azután nyújtották be igényüket, hogy közel 40 százalékkal leértékelődött az ország fizetőeszköze.
Vágólapra másolva!

Nyolcmilliárd dolláros pénzügyi segítséget kért Fehéroroszország a Nemzetközi Valutalaptól (IMF). Az országnak a Szovjetunió szétesése óta nem voltak ekkora gazdasági gondjai. "Nagyjából 3,5 és 8 milliárd dollár közé becsüljük a várt támogatás mértékét" - mondta Mihail Mjasznyikovics fehérorosz miniszterelnök. Elemzők szerint az országnak legalább kilencmilliárd dolláros segítségre lenne szüksége, hogy talpra álljon - írja az al-Dzsazíra angol nyelvű kiadása. A bejelentésre azután került sor, hogy a kormány július elsejéig befagyasztotta számos alapélelmiszer árát, a fehérorosz fizetőeszköz pedig 36 százalékkal leértékelődött. Az infláció idén elérheti a 39 százalékot is, ami messze alulmúlja az optimista várakozásokat.

A leértékelődés pánikot okozott az országban, a lakosok tömegesen akarták euróra és dollárra váltani pénzüket. Az IMF két éve már adott 3,5 milliárd dollár kölcsönt Fehéroroszországnak, a gazdasági válság hatásainak kezelésére. Jelenleg az ország pénzügyi helyzetét tanulmányozzák, jelentésük június közepére készül el. Az al-Dzsazíra szerint a mostani lépés azt jelzi, hogy egyre nagyobb nyomás nehezedik Alekszander Lukasenko elnökre, aki tavalyi újraválasztása után ígéretet tett rá, hogy emelkedni fognak a bérek, és nem kérnek majd a nyugati országok segítségéből.