Vágólapra másolva!
A mikro-, kis- és középvállalkozások vállalkozás-fejlesztését támogató konstrukció a legnépszerűbb az Új Széchenyi-tervben, amelynek keretében még közel kétszáz pályázatot hirdetnek meg idén. A vállalkozás-fejlesztés mellett a zöldgazdaság-fejlesztési programok is kedveltek. Január óta eddig összesen 380 milliárd forint támogatást igényeltek a cégek projektjeikhez.
Vágólapra másolva!

Még 190 pályázatot hirdetnek idén az Új Széchenyi-terv keretében. A január közepe óta megjelent felhívások hatására eddig több mint 3100 fejlesztéshez igényeltekl, összesen csaknem 380 milliárd forint támogatást a projektgazdák.

A Világgazdaság érdeklődésére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azt közölte, hogy a pályázati kiírások közül a legnépszerűbb a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztését támogató konstrukció.

A hivatal legfrissebb adatai szerint a január közepe óta közzétett felhívások közül, összességében is a vállalkozás-fejlesztési lehetőségek viszik el a pálmát: a program konstrukcióira 1934 pályázatot nyújtottak be, és az igényelt összeg elérte a 112 milliárd forintot.

A második helyen a zöldgazdaság-fejlesztési program áll 634 beérkezett pályázattal, és a hozzájuk kapcsolódó közel ötven milliárd forint támogatási igénnyel.