Csányi: Jó lenne, ha a svájci frank még harminc százalékkal gyengülne

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke
Vágólapra másolva!
Optimista jövőképet vázolt fel Csányi Sándor, az OTP Bank vezére a társaság péntek délelőtti közgyűlésén elmondott beszédében. Csányi szerint az állami megtakarítási program beindíthatja a növekedést, az országkockázat javulásával pedig a tavaly jó évet záró OTP részvényárfolyama is emelkedhet. A bankvezér 30 százalékos frankgyengülést szeretne.
Vágólapra másolva!

Bízunk benne, hogy a kormány most már kiadásoldali megtakarításokra épülő tervei megteszik a hatásukat, és csökkenő költségvetési hiány mellett beindul a gazdasági növekedés - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a bank péntek délelőtt kezdődött rendes éves közgyűlésén, melyen Simor András jegybankelnök is megjelent.

Csányi Sándor a közgyűlés elején beszédében azt mondta, az OTP-részvények ma egyértelműen alulértékeltek, és mivel a tapasztalatok szerint az árfolyamuk szorosan összefügg az országkockázat alakulásával, joggal remélhető, hogy ez utóbbi javulásával az OTP-papírok árfolyama is emelkedni fog. (Az OTP árfolyama az elmúlt napokban 6400 forint körül ingadozott, szerdán emelkedett 6430 forintos idei csúcsára.)

Az elnök-vezérigazgató a bank 2010-es évéről szólva közölte, lassult a 90 napon túl késedelmes hitelek arányának növekedése. Csányi Sándor szerint "jó lenne, ha a svájci frank még harminc százalékkal gyengülne a mostani szinthez képest", de erre szerinte egyelőre nem sok esély mutatkozik. Kijelentette, a kormány által többször meghosszabbított kiakoltatási moratórium rendkívül rossz hatást gyakorolt az ügyfelek fizetési hajlandóságára. A cég beszámolójából kiderült, tavaly - ellentétben a magyar bankrendszer egészével - nőtt az OTP hitelállománya, Csányi szerint ez is azt bizonyítja, hogy a bank jelentősen hozzájárul a válságban meggyengült magyar kis- és középvállalati szektor megerősítéséhez.

Közölte, az OTP az előző évekhez hasonlóan jó évet zárt 2010-ben, az adózott eredmény csaknem 109 milliárd forint, a megtérülési mutató a régió bankjaival összevetve kiemelkedően jó. Az eszközökre vetített megtérülés 1,4 százalék volt, és a csoport 17,5 százalékos tőkemegfelelése is Európa élvonalába tartozik. Megjegyezte, a magyar bankadó valóban brutális, átlagosan 17-szerese a más országokban létezőnek. Csányi azt mondta, büszke rá, hogy a 91 nagy európai bankon elvégzett stresszteszten az OTP a tőkében második legerősebb banknak minősült. A bank likviditási tartaléka közel 6,5 milliárd euró, a hitel/betét arány 108 százalékra csökkent, ami mérsékli a likviditási kockázatot.

"Borzasztóak a bankok"

Csányi a beszédét azzal kezdte, "nagy nap a mai, két eseményre figyel a világ, az egyik az OTP Bank közgyűlése, a másik a brit királyi esküvő", melyet felszólalásával igyekszik nem elhomályosítani. Később is oldott hangulatban folytatta, az OTP hitelezési tevékenységét taglalva például megemlítette, tudja, hogy milyen nehéz hitelt szerezni, mert maga is érintett: neki is vannak cégei, próbál hitelt szerezni nekik, ilyenkor néha előfordul, hogy rádöbben, "borzasztóak a bankok", nagyon magas kamatot számítanak fel, aztán később azt látja, hogy az OTP még magasabbat.



Az osztalékfizetés nélküli előző három év után ezúttal részvényenként 72 forint osztalékot fizet az OTP, ez a saját részvényekre eső osztalékrész szétosztása után 73 forintra emelkedik (ez majdnem pontosan fele a 2006-os összegnek). Csányi közölte, egyrészt azért nem nagyobb az osztalék, mert indokolt még az óvatosság, hiszen Európa déli részén a nemzetgazdaságok komoly nehézségekkel küzdenek, és nem tudhatjuk, hogy az euróra ez milyen hatást gyakorol. Másrészt konszolidáció zajlik még a bankszektorban, miközben az európai szaályozási környezet is változik.

A közgyűlés nagy többséggel (99,98 százalék) elfogadta az igazgatóság beszámolóját és a 72 forintos osztalék kifizetését. A bank új igazgatóságába, melynek mandátuma 2016. április 30-ig szól, beválasztották Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját, az új felügyelőbizottságnak tagja lett Vági Márton, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség volt elnöke, az MLSZ főtitkára.

Csányi Sándor a közgyűlés után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy egyetlen bankot sem ad el az OTP, Romániában pedig van egy felvásárlásra kiszemelt konkrét célpont is, amely mérlegfőösszegét tekintve picit nagyobb, mint az OTP Bank Romania. Csányi Sándor elmondta: jelenleg az a legfontosabb az OTP számára, hogy ahol már a csoport jelen van, növeljék a piaci hányadot. Hangsúlyozta, Romániában nem az MKB ottani leánybankját akarják megvenni.