Dugódíj és vigalmi adó kivetését is vizsgálják Budapesten

Vágólapra másolva!
Öt új adónem bevezetését tervezi és vizsgálja a főváros vezetése, derül ki abból a gazdasági programból, amelyről a tervek szerint szerdán dönt a közgyűlés. A napirendi pont előterjesztője a főpolgármester.
Vágólapra másolva!

A főváros 2011-2014-es gazdasági programtervezetében Tarlós István főpolgármester úgy fogalmazott, hogy a szóba jöhető új adónemek között szerepel az úthasználati adó, amelynek bevezetését azzal indokolják, hogy a szállítmányozó cégek és a távolsági közlekedést megvalósító cégek nem fizetnek fővárosi adót, Budapest viszont sok pénzt költ a közutak fenntartására.

Szintén a közlekedőket sújtaná a dugódíj, amelynek bevezetését a 4-es metró elkészültéhez kötötték, ez ugyanis feltétele volt az uniós támogatás odaítélésének. Vizsgálják a vigalmi adó bevezetését is, ezzel kapcsolatban az előterjesztésben az olvasható, hogy korábban a vigalmi adó a belépési díjakra, belépőjegyekre kivetett adó volt, maga a logika azóta sem változott, így az elvi alap mindenképpen meglenne az adónem újbóli bevezetésére. Tarlós István főpolgármester a múlt héten egy konferencián még azt mondta, hogy nincs realitása a dugódíj bevezetésének.

Szűcs Somlyó Mária, a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója erről az [origo]-nak azt mondta, hogy a főpolgármester a múlt csütörtökön arról beszélt, hogy jelenleg nincs realitása a bevezetésnek, mert ahhoz előbb meg kell teremteni a feltételeket, például P+R parkolókat kell létesíteni. A kommunikációs igazgató utalt arra, hogy a program 2014-ig szól.

Kivetnének tűzoltási járulékot is, mivel a főváros fenntart egy tűzoltói hálózatot, amelyre az államtól kapott normatíva összege nem elég. "Megfontolandó, hogy a biztosítótársaságoktól a tűzbiztosítási díjak megfelelő arányát a főváros járulékként elvonja mindaddig, amíg a kapott állami normatíva folyamatos, jelentős kipótlásra szorul" - olvasható az előterjesztésben.

Tervbe vették egy területfejlesztési alap létrehozását is, ebbe azok az ingatlanfejlesztők fizetnének be, amelyek olyan területen építkeznek, amelyet átsoroltak, és nőtt a terület értéke. A beruházások miatt a fővárosnak több közműberuházást is meg kell valósítania, részben ezt kompenzáltatnák az építőkkel. Ezzel kapcsolatban Tarlós István azt írta, hogy ki kell dolgozni egy olyan rendszert, amely szerint a nagyobb projektek, illetve az építési övezet megváltoztatása során az építési engedély kiadásának előfeltétele a fővárossal kötött területfejlesztési megállapodás legyen.

A luxusadó elvetése miatt ebben a ciklusban egyéb vagyoni típusú adó nem vezethető be, de hosszú távon szükség lehet ilyen típusú adó bevezetésére, ezért a tervek között szerepel az ingatlan-értéknövekedési adó bevezetése is. Az előterjesztés szerint ennek alapja az lehet, hogy az ingatlan értéknövekedését részben a főváros teremti meg.

A gazdasági programról a közgyűlés várhatóan szerdai ülésén dönt majd.