A Médiatanács nem engedélyezi az Axel Springer és a Ringier kiadóház fúzióját

Vágólapra másolva!
Nem adta meg hatósági hozzájárulását a Médiatanács az Axel Springer és a Ringier kiadóvállalat fúziójához - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szóvivője a testület csütörtöki ülése után tartott sajtótájékoztatón. A Ringier egyelőre nem nyilatkozik a Médiatanács döntéséről.
Vágólapra másolva!

A fúzió "egyértelműen és jelentősen" veszélyeztetné a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését - mondta a döntést ismertetve Kiricsi Karola, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szóvivője.

Kiricsi Karola felhívta a figyelmet arra, hogy a fúziós szándék vizsgálata során a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) kötelessége beszerezni a szakhatósági állásfoglalást. Kifejtette, hogy a Médiatanács a bírálat során többek között a véleménybefolyásolási képességet, a tulajdoni koncentráció mértékét, a keresztolvasottsági adatokat, illetve a nyomtatott sajtótermékek helyettesíthetőségének jellemzőit elemezte.

A szóvivő utalt a médiatörvény 171. paragrafusában foglaltakra, amely szerint a Médiatanács szakhatósági állásfoglalása köti a GVH-t. A témában a jogszabály emellett csupán arról rendelkezik, hogy egy esetleges fúzió Médiatanács általi jóváhagyása esetén a Versenyhivatal még dönthet az egyesülési szándék megtiltásáról.

A svájci hátterű Ringier és a német Axel Springer kiadóvállalat tranzakcióját minden más érintett közép- és kelet-európai piacon jóváhagyták a versenyhatóságok. A magyarországi versenyhivatali eljárás tavaly tavasszal indult.

A Csehországban, Romániában, Szlovákiában, Szerbiában is jelen lévő Ringier itthon többek között a Népszabadság, a Blikk és a Nemzeti Sport című napilapban, valamint több szórakoztató, illetve ifjúsági magazinban tulajdonos. A kiadóvállalat az utóbbi években nagy fejlesztéseket hajtott végre online kínálatának erősítése érdekében.

Az Axel Springer hazai portfóliójában nyolc megyei napilap, a Világgazdaság című napilap, számos női, illetve gasztronómiai, lakberendezési lap, rejtvény- és műsorújság szerepel.

A Független Hírügynökség megekereste a Ringier kiadót, de a lapkiadó vállalat kommunikációs vezetője, Matthias Graf csak annyit mondott, hogy még elemzik a Médiatanács döntését, és egyelőre nem nyilatkozik az üggyel kapcsolatban.

Axel Springer és a Ringier összeolvadása már nyolc évvel ezelőtt foglalkoztatta a nemzetközi szakmai sajtót. Akkor úgy tűnt, esély van arra, hogy a Ringier 30 százalékos tulajdonrészt szerezzen a német Springer kiadóban egy részvénypakett megvásárlása révén. Az ügylet végül nem jött létre. A fúzió akkoriban is elsősorban a két kiadó közép- és kelet-európai érdekeltségei miatt volt meghatározó, hiszen a portfóliók jól kiegészítették volna egymást.