Spéci magyar Toyoták késhetnek a gyárleállás miatt

Vágólapra másolva!
Bár a Toyota öt európai autógyárában is leállítja a termelést az akadozó alkatrészellátás miatt, Magyarországon nem várnak fennakadást az újautó-kiadásban és az alkatrészellátásban sem a kereskedők. Speciális felszereltségű Toyotáknál fordulhat elő késés, illetve kérdés, hogy mi lesz a harmadik negyedévben, ha a japán gyárak működése tovább akadozik.
Vágólapra másolva!

Eddig semmilyen negatív hatása nem volt a Japánban történt katasztrófának a hazai Toyota márkakereskedőkre és szervizekre. "Minden alkatrészt és a megrendelt autókat is megkaptuk, nincs fennakadás a szolgáltatásban" - mondta az [origo]-nak Széles Tamás, a nyíregyházi Toyota Titán vezetője. Szerinte közvetlenül a március 11-i földrengés és cunami után értesítették a kereskedést, hogy Japánban leállt néhány Toyota-gyár, de ennek hatását nem érezték. Ugyanezt a felvilágosítást kapta az [origo] a salgótarjáni Kakuk Autóháznál is, ahol elmondták, hogy ugyanúgy kapják az alkatrészeket, mint a földrengés előtt.

Szilasi János, a budapesti Sakura Kft. vezetője szerint "ez annak a stratégiaváltásnak köszönhető, amelyet a Toyota világviszonylatban 5-7 éve hajtott végre, diverzifikálva a termelését". Úgy alakították a tengerentúli, tehát az európai gyáraik működését, ellátását is, hogy azok egyre kisebb mértékben használjanak fel Japánban készült alkatrészeket, inkább a helyi vagy regionális beszállítókra támaszkodjanak. Mostanra sikerült elérni, hogy szinte kizárólag a motorelektronika érkezik Japánból - mondta Szilasi. Úgy tudja, hogy az alkatrészellátás akadozásában nem is annyira a japán gyárak működése a ludas, hanem a szállítás billent meg amiatt, hogy a cunami számos kikötőt tett tönkre az északi partvidéken.

"Nem fenyegeti veszély az újautó-átadást, sem az alkatrészellátást a második negyedévben az európai Toyota-gyárak néhány napos leállítása" - közölte Varga Péter, a generálimportőr Toyota Motor Hungary kommunikációs vezetője. Mint mondta, egy héttel a természeti katasztrófa után, március 18-án Japánban újraindították a tengerentúlra szánt alkatrészek gyártását, és folyamatosan futtatják fel a termelést. Varga szerint a megfelelő mennyiségű újautó-készleteknek köszönhetően az autóátadásban nem lehet fennakadás, maximum olyan eset fordulhat elő, hogy egy különleges felszereltségű Toyota megrendelésekor egy kicsit többet kell várni a szállításra.

A Toyota japán autógyár szerdán bejelentette: a hónap végén nyolc napra leállítja a termelést öt európai üzemében. A hét elején a társaság észak-amerikai üzemeinek 4-5 napos leállásáról döntött. Európában a részleges leállás a Nagy-Britanniában, Franciaországban, Lengyelországban és Törökországban lévő üzemeket érinti április 21-22-én, április 25-től 29-ig és május 2-án. A Toyota közölte azt is, hogy az alkatrész-utánpótlás függvényében csökkentett üzemű termelés várható még májusban is.

A márciusi japán földrengés és a nukleáris baleset következményei a Toyota és a Mitsubishi autógyárak beszállítóit vetette vissza a legnagyobb mértékben. A Toyota termelése márciusban 46 százalékkal, a Mitsubishi termelése 48 százalékkal esett vissza.