Lerakták az Opel új motorgyárának alapkövét Szentgotthárdon

Vágólapra másolva!
Az Opel megkezdte szentgotthárdi motorgyárának bővítését, az alapkőletételen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.  
Vágólapra másolva!

Lerakták az Opel új motorgyárának alapkövét Szentgotthárdon kedden, ezzel megkezdődik az Opel 500 millió eurós beruházásának építkezése, amely 2012 végére készül el. A beruházás 5,5 milliárd forint állami támogatásban részesül. Az alapkőletételi ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: a magyar kormány hosszú távú együttműködést kínáló partnert lát a General Motorsban. Hangoztatta: Magyarország azzal segíti Európát, hogy jó befektetési lehetőséget kínál, hozzájárul ahhoz, hogy a termelő beruházások ne hagyják el a régiót. Orbán Viktor beszédében emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltást követően a General Motors volt az első, amely az iparág képviselői közül felépítette autógyárát, amely beruházásával bizalmat szavazott a diktatúrától még éppen csak megszabadult Magyarországnak. "Ezért Önök mindig is kitüntetett partnerei maradnak Magyarországnak" - mondta a miniszterelnök.

Nick Reilly, az Opel/Vauxhall elnöke beszédében elmondta: az Opel 100 százalékig elkötelezett Szentgotthárd mellett, átfogó termékoffenzívájába bevonta a magyarországi telephelyet, és a világ egyik legmodernebb motorgyárává fejleszti. Szentgotthárdon háromféle új motorcsaládot fognak gyártani, amelyek megfelelnek majd a legmagasabb, Euro-6 műszaki feltételeknek. A beruházás közvetve és közvetlenül mintegy 2500 munkahelyet teremt a térségben.