Japán miatt mínuszban a világ vezető tőzsdeindexei

strukturális reformok, elemzői várakozások, pénzügyi elemző, tőzsde, részvényárfolyamok, gazdaság
Vágólapra másolva!
Az értékvesztést főként az okozta, hogy a japán gazdasági miniszter szerint jóval nagyobb a földrengés és a szökőár gazdasági kára, mint amire számítottak.
Vágólapra másolva!

A kereskedés első órája után is mínuszban voltak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, de a frankfurti DAX és a párizsi CAC ledolgozott valamennyit veszteségéből. Előbbi a napot 0,91 százalékos visszaeséssel kezdte, utóbbi 0,74 százalékossal. A londoni FTSE-100 index 0,58 százalékos csökkenésnél járt a reggeli 0,52 százalékos visszaesés után.

Az amerikai határidős indexek is lefelé indultak kedd reggel: a DJIA 0,48 százalékkal, az SandP 0,45 százalékkal, a Nasdaq 0,36 százalékkal esett.

A csökkenést legfőképpen az idézte elő, hogy a japán gazdasági miniszter bejelentette: Jóval nagyobb a földrengés és a szökőár gazdasági kára, mint amire számítottak.

A vezető ázsiai tőzsdemutatók is csökkentek kedden. Tokióban a vezető tőzsdemutató, a Nikkei 1,7 százalékos csökkenéssel 9.555,26 ponton zárt, a szöuli Kospi 1,55 százalékos visszalépéssel végzett, a hongkongi Hang Seng 1,3 százalékos csökkenésben, míg a sanghaji összetett mutató - szinte egyedüli kivételként a térségben - 0,4 százalékos emelkedésben volt. A tajvani, malajziai, indonéziai és fülöp-szigeteki vezető mutatók is mínuszban voltak.

A fukusiamai atomerőműben bekövetkezett baleset miatt komoly áramkimaradások vannak az országban, ami hátráltatja a termelést. Előzőleg az illetékes japán hatóság átsorolta a legmagasabb fokozatba a reaktorbaleset minősítését. Ezzel gyakorlatilag a 1986-os csernobili atomkatasztrófával azonos kategóriába került a fukusimai baleset.