Ötven forint osztalékot fizet részvényenként a Magyar Telekom

Vágólapra másolva!
A Magyar Telekom közgyűlése kedden úgy döntött, részvényenként ötven forint osztalékot fizet a tulajdonosoknak. Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója a közgyűlésen elmondta, hogy a vállalat többek között a mobil internetes és a televíziós piacra, illetve a vezetékes és mobil-, televíziós és internetes szolgáltatások egy csomagban való eladására koncentrál.
Vágólapra másolva!

A Magyar Telekom kedden Budapesten megtartott éves rendes közgyűlésén a részvényesek döntöttek az osztalékról: a társaság 64,929 milliárd forintot fizet osztalékként a tulajdonosoknak. Az eredményből fennmaradó közel 13 milliárd forint az eredménytartalékot gyarapítja.

A közgyűlés döntése szerint egy részvényre ötven forint osztalék jut, szemben a múlt évben részvényenként kifizetett 74 forinttal. Az osztalékfizetésről a társaság a saját és a Budapesti Értéktőzsde honlapján hirdetményt tesz közzé. Az osztalékra jogosító részvény vásárlásának utolsó napja május 2., míg az osztalékra való jogosultság fordulónapja május 5. A fizetés kezdő napja május 12. Az osztalékot átutalással kapják meg a részvényesek az értékpapírszámlájukra.

A nagy nyereségtartalmú szolgáltatásokra fókuszál a cég

A cég szerint a javasolt osztalék összhangban van a társaság osztalékpolitikájával, miszerint az eladósodottsági rátát a 30-40 százalék közötti céltartományban kívánja tartani. A javasolt osztalékszint figyelembe veszi a magyar távközlési szektorra kivetett különadó hatását is. A közgyűlésen Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója elmondta, a vállalat a nagy profittartalmú szolgáltatások fejlesztésére koncentrál, így például a mobil internetes és a televíziós piacra, illetve a vezetékes és mobil, televíziós és internetes szolgáltatások egy csomagban történő eladására. Az elnök-vezérigazgató azt is elmondta, hogy 2011 végéig mintegy 300 főt bocsátanak el az anyavállalatnál. A elbocsátások költsége 3,5 milliárd forintra rúg, ennek jelentős részét tavaly a negyedik negyedévben már elkönyvelték. Az anyavállalalt alkalmazottai 2011 júliusától négyszázalékos béremelést kapnak, míg a menedzserek kétszázalékosat.

A közgyűlés 1109,006 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 77,371 milliárd forint adózott eredménnyel jóváhagyta a Magyar Telekom-csoport nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint elkészített 2010. évi konszolidált éves beszámolóját. A közgyűlés a magyar számviteli szabályok (HAR) alapján készített beszámolót is elfogadta 921,747 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 64,929 milliárd forint adózott eredménnyel. A Magyar Telekom 2010-ben 609,6 milliárd forint bevételt ért el és 27,7 milliárd forint különadót fizetett be a költségvetésbe. A bevétel 5,3 százalékkal, a nyereség 17,1 százalékkal lett kisebb az egy évvel korábbinál. A közgyűlés új felügyelő bizottsági tagot is választott, Konrad Wetzker 2013. május 31-ig lesz tagja bizottságnak. A közgyűlés egyúttal megválasztotta a a Magyar Telekom könyvvizsgálójának a PricewaterhouseCoopers Kft.-t 2012. május 31-ig, nettó 180 millió forint díjazással.

Az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.