Az OTP-részvényesek 72 százalékos osztalékot kaphatnak

Vágólapra másolva!
Az OTP-részvényesek legalább 72 forint osztalékot kaphatnak részvényenként, miután a bank igazgatósága a közgyűlésnek névértékre vetítve 72 százalékos osztalékot javasol - derül ki az OTP közgyűlési előterjesztéséből.
Vágólapra másolva!

Az OTP magyar számviteli szabályok szerint készült beszámolója szerint a bank nem konszolidált adózott nyeresége 2010-ben 108,96 milliárd forint volt, ebből a javasolt osztalékalap 20,16 milliárd forint. Az OTP az elmúlt három évben nem fizetett osztalékot, utoljára 2007-ben részesültek a részvényesek az eredményből, akkor részvényenként 145 forint osztalékot kaptak.

A részvényeseknek ténylegesen kifizetendő osztalék mértékét úgy számítják ki, hogy a társaság a saját részvénynek minősülő részvényekre eső osztalékot felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között. Az osztalék kifizetése június 14-én indul.