Policy Agenda-Ipsos: Borúlátóbbak lettek a vállalkozások

Vágólapra másolva!
2008. negyedik negyedéve óta nem voltak ennyire pesszimisták a hazai kis- és középvállalkozások - derül ki  a Policy Agenda és az Ipsos által számított kis- és középvállalkozások (kkv) indexéből, amely az idén márciusban 50,2 százalék volt.
Vágólapra másolva!

A felmérés szerint a kkv-szektor vállalatvezetőinek 31 százaléka nem vár változást a magyar gazdaság általános helyzetében a következő félévben, míg a romlást és javulást várok összesített aránya lényégében azonos, 35, illetve 34 százalék. A kutatás alapján a vezetők saját vállalkozásuk helyzetének változását kissé kedvezőbbnek várják, mint az országét: 37 százalékuk abban bízik, hogy a következő fél évben javulhat vállalatuk általános gazdálkodási helyzete. Negatív változásra, illetve a jelenlegi helyzet fennmaradására is egyharmaduk számít.

A felmérés alapján a legpesszimistábbnak a személyi és közösségi szolgáltatások területén működő vállalatok vezetői, e cégek bő egynegyede arra számít, hogy általános gazdálkodási helyzetük jelentősen romlik a következő fél év során. Legnagyobb, 13 százalékos arányban a 10-19 főt foglalkoztató vállalkozások tartanak helyzetük jelentős romlástól. A térségeket nézve az Észak-Alföldön az átlagosnál nagyobb, 47 százalékos arányban prognosztizálták azt a vezetők, hogy nem fog megváltozni vállalatuk általános gazdasági helyzete.

A multiknak beszállítók biztosabbak pozíciójukban

A válaszadók mintegy háromtizede számolt be arról, hogy vállalata beszállítója valamelyik Magyarországra települt multinacionális vállalatnak. E cégek vezetőinek 96 százaléka úgy látja, hogy vállalata a következő 6 hónap során is megőrzi ezt a pozícióját, míg azoknak, a jelenleg nem ilyen beszállítócéget vezetők 92 százaléka nem is gondolja, hogy ez a helyzet megváltozna a közeljövőben.

A megkérdezettek 68 százaléka számolt be arról, hogy az elmúlt időszakban nőttek a fogyasztói árak, véleményük szerint átlagosan 12,3 százalékkal. Két százalék csökkenést jelzett, átlagosan 9,8 százalékos mértékűt. A fogyasztói árak növekedését, csökkenését és változatlanságát tapasztalók összesített értékelése szerint az elmúlt időszak fogyasztói árnövekedése 8,2 százalékos mértékű volt, ugyanakkor minden választ figyelembe véve a vizsgált időszakban a szektor értékesítési árai a vállalatvezetők önbevallása szerint csak 1,4 százalékkal nőttek.